Késve, de indul a szezon a mediterrán üdülőhelyeken

Az uniós turisztikai miniszterek vállalták, mindent megtesznek az európai turizmus gyors és teljes helyreállítása érdekében. Az ágazat adja az EU GDP-jének tizedét.

Görögország elindítja a turistaszezont, az egész évben nyitva tartó szállodák már június 1-jén kinyitnak, a többi hotel pedig június 15-én. Júliustól a charterjáratok is beindulnak a nyaralóhelyekre. A kormány csökkentette a közlekedési jegyek, a kávé, és az alkoholmentes italok áfáját (24 százalékról 13-ra). A görög miniszterelnök közölte, a beutazóknak nem kötelező a koronavírus teszt, de "tesztelhetik a látogatókat, és be kell tartani az egészségügyi protokollt."

A görög szállodások gőzerővel készülnek a szezonra. A legtöbb hotel meglehetősen rugalmasan kezeli a foglalásokat, így nem sokan mondták le eddig a szállásukat, de nem tudni, végül hányan érkeznek meg. – Mindent megteszünk majd azért, hogy a szobákból időben kijelentkezzenek, és azok 48 óráig üresen álljanak, hogy a szobában bármilyen potenciális szennyeződés eloszoljon – mondja a Palace Hotel Astir igazgatója, Philippe Roux-Dessarps. – Elválasztjuk a szobákat is, a különböző csoportok között nem lesz érintkezés, a családok együtt lehetnek, de elválasztjuk őket a többiektől, amennyire lehet.

A vendégek lázát érkezéskor és azután naponta megmérik. A személyzetet pedig gyakran tesztelik koronavírusra. A járvány kordában tartása szempontjából a távolságtartásnak még mindig központi jelentősége van. A napozóágyak között legalább négy méter távolság lesz. Ehhez a szállodáknak minden egyes extra négyzetméterre szüksége van. Az étkezéseket a szálloda nyílt tereiben szolgálják majd fel, az ételek elkészítésében külön biztonsági és higiéniai szabályokat alkalmaznak.

Olaszország is készül a nyaralók fogadására. Június 3-án megnyit az összes repülőtér a belföldi és a nemzetközi járatok előtt. És a szállodák zöme is várja már a vendégeket. "A valódi fordulópont határaink megnyitása lesz. Akiknek az ügyfelei 60 százalékban külföldiek, fontos tudniuk, mikortól érkezhetnek a vendégek" - mondja az egyik szálloda menedzsere. Az Európai Bizottság a múlt héten javasolta az utazási korlátozások fokozatos feloldását.

Franciaország egyelőre csak az indokolt esetben történő beutazást engedélyezte külföldről. A strandok megnyitottak, de a napozás, fürdőzés még tilos. A szlovén kormány 200 eurós belföldi utazási csekket tervez adni minden egyes állampolgárának, ezzel ösztönöz a belföldi nyaralásra a külföldre utazás helyett. Spanyolországban régiónként eltérő ütemben oldjak fel a korlátozásokat. Valószínű, hogy a szigetekre, így Mallorcára is hamarabb utazhatnak külföldiek, mint a nagyvárosokba. Barcelona csupán néhány napja nyitotta meg parkjait, strandjait saját lakosai előtt. A spanyol kormány is támogatja az ágazatot, de az összes nyaralóhelyen elvárja a társadalmi távolságtartás és a higiéniai szabályok szigorú betartását.

Forrás: Euronews


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.