Lengyelországban tízszer annyit hoz az utazásszervezés, mint nálunk

Bevételük szerint rangsorolta egy weboldal a lengyel tour-operátorokat, melyből kiderül, hogy az első helyet elfoglaló utazásszervező bevétele durván tízszer annyi, mint a legnagyobb magyar szervezőnek.

A lengyel wczasopedia.pl weboldal rendszeresen elemzi és bevétel szerint rangsorolja a lengyelországi utazásszervezőket. Az adatok 2014-esek, a táblázatból kitűnik az is, hogy 2013-hoz képest mennyit és milyen irányban változott az egyes tour-operátorok bevétele.

A táblázatból kiderül, hogy az Itaca messze megelőzi még a második helyezettet is 1609 millió zloty, azaz több mint 118 milliárd forint értékű bevételével. Őt követi a Rainbow Tours több mint 56 milliárd forintnak megfelelő bevételével, a harmadik helyet pedig a TUI lengyelországi leányvállalata foglalta el 2014-ben 627 millió zloty, azaz 46 milliárd forint értékű bevételllel.

A lengyel tour-operátorok bevétel szerint rangsorolt listája (millió zloty)

Helyezés Tour-operátor 2013-as bevétel 2014-es bevétel
1 Itaca 1350.76 1609.34
2 Rainbow Tours 583.63 764.90
3 TUI Poland 568,14 627.22
4 Wezyr Holidays 291.48 408.85
5 Greek Holiday 226,10 306.45
6 Neckermann 267.81 297.61
7 Sun & Fun 203.24 224.28
8 Exim Tours**** 147.65 167.06
9 Almatur Group 61,11 62,97
10 LogosTour 55,78 53,32
11 Net Holiday 27,13 48,39
12 Here Holiday 41,72 47,05
13 Funclub **** 32,27 35,75
14 Interhome 29,19 27,34
15 Prima Holiday 10.25 23,53
16 7islands 23,33 22,67
17 Atlas Tours – Grupa 19,58 21,15
18 Convenience Travel 19,34 20,42
19 Best Reisen Group 14,60 19,58
20 Almatur Katowice 13,97 15,86
21 Trade & Travel 19,53 15,81
22 CT Poland 16,78 15,39
23 Almatur Poland 15,18 15,19
24 Logos Travel 16,62 15,11
25 Olympus 18,45 14,77
26 Patron Travel 16,48 13,44
27 BUT 11,44 11,78
28 Sigma Travel 11,42 10,35
29 Life Sport 5,91 8.30
30 Active Travel 7.37 7.47
31 Leisure 6.19 7.08
32 Hurricane Travel 2,83 2,86
33 Oasis Tours no data no data
34 Opal Travel 5,89 no data
35 Sunshine Holiday no data no data

Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.