Milyen lehet a városok turizmusa a jövőben?

November 11-én tartotta éves összegző és programadó konferenciáját Bécs város turisztikai hivatala: a Wien Tourismus. Ezen hangzottak el a következők, amelyet a GD Consulting helyszíni tudósítása alapján adunk közre.

  • A bécsi városháza dísztermében tartott esemény,  hibrid jelleggel valósult meg idén is. A helyszínen közel háromszáz fő vett részt, míg online változatban több, mint kétszázan követték, a szingapúri élő bejelentkezéssel is színesített közel 3 órás rendezvényt. A fokozott biztonság miatt a szervezők elvárták a friss PCR teszt bemutatást is, illetve a  vendégek – az ajánlásokat követve – szinte kivétel nélkül FFP2-maszkot viselve mozogtak a rendezvényteremben.

  • A konferencia kezdetén Peter Hanke, a Wien Tourismus elnöke, és egyben Bécs város gazdasági, turisztikai, nemzetközi, digitalizációs, illetve a közösségi közlekedésért is felelős tanácsnoka elmondta, Bécs nemzetközileg is jó példa a válságmenedzsment terén, hogy összefogással miként lehet a hátrányból előnyt kovácsolni. Mint ismeretes, Bécs város több lépcsőben 600 millió eurót fordított tavaly óta a korona krízis miatt a várost ért közvetlen gazdasági károk enyhítésre. Peter Hanke sikeresnek nevezte a MICE-szektort élénkítő programot, amely keretében mindezidáig 2,6 millió euró támogatással közel 370 milliós eurós hozzáadott értéket generáltak a bécsi gazdaságnak. A 4 milliós forrással rendelkező projekt keretében még várnak pályázatokat, amelyek segítségével további konferenciák, kongresszusok csábíthatóak Bécsbe, illetve rendezvények kerülhetnek a közeljövőben megrendezésre.

  • Norbert Kettner, a Wien Tourismus igazgatója előadásában az elmúlt évben megvalósult digitális termékfejlesztés eredményeit ismertette. Bemutatásra kerültek a tavaly debütált IVIE mobilalkalmazás forgalmi eredményei: az idei év végén várhatóan eléri a 100 ezret a letöltött mobilalkalmazások száma. Bejelentésre került, hogy a két éve meghirdetett látogató-gazdaság (vistor economy) stratégia célrendszerét a járványhelyzethez optimalizálták. A gazdasági értékteremtési indikátorok esetében a 2025-re elérendő célként a 2018-as eredményeket tűzték ki újra. Bejelentésre került, hogy 2025-re a tervek szerint Bécs lesz a világon a vasúttal legkönnyebben elérhető, s a leginkább behálózott vasúti összekötetéssel rendelkező főváros. E cél teljesülése az osztrák államvasúttal (ÖBB) való nemzetközi együttműködésnek köszönhetően igen jól alakul, mely jelentős hozzájárulás a klímavédelmi célok teljesüléséhez is.

  • A város szálláskapacitásait illetően egyes kisebb szolgáltatók „kiesése” kapcsán az egységek száma a 2019-es bázishoz képest 16 százalékkal csökkent, ugyanakkor a folyamatban lévő fejlesztések miatt a férőhely-kapacitás jövő év végére már meghaladja a válság előtti szintet (68.200 ágy vrs. 69.600 ágy). 

  • További információk a rendezvényről ITT. 

Forrás: GD Consulting / Bécs


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.