Sportturizmus támogatása

... Máltán. A Máltai Turisztikai Hivatal (Malta Tourism Authority, MTA) elkötelezett támogatója a szigetország felé irányuló sportturizmusnak és azon szervezőknek, akik ilyen céllal turistákat és üzletet hoznak a szigetekre. A most bejelentett támogatás azon vállalkozások munkáját segíti, akik kifejezetten turisztikai jellegű sporteseményekkel foglalkoznak.

A program azon turisták utazását támogatja, akik 2021/2022 időszakban sporteseményen való részvétel céljával érkeznek, mint turisták, a Máltai-szigetekre. A látogatás célja kizárólag a sporteseményen való részvétel.
 


Időtartam:
A támogatás a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig 2021. júliustól kezdődően (max.) egy éven át lesz elérhető olyan sporteseményekre, melyek turisztikai jelentőséggel bírnak.

Büdzsé:
A programra összesen 1,5 millió euró keret áll rendelkezésre. A támogatás utólagosan, az eseményt követően, a program szabályzatában meghatározott igazoló dokumentumok beküldése után kerül kifizetésre. A program összesen mintegy 15 ezer résztvevő számára nyújthat támogatást. 

E dokumentum céljaiban a pályázó(k) szó rendezvényszervezőkre, a közvetítő szó pedig a vállalatokra utal.

Szabályzat:
  • A támogatást egy eseményre vonatkozóan csak egyszer lehet kifizetni és csak egy pályázónak.
  • A program a sporteseményekkel kapcsolatos utazásokat támogatja 2021. júliustól kezdődően és (max.) egy éven át lesz elérhető.
  • A támogatás limitált, csak addig igényelhető míg a megadott keret rendelkezésre áll.
  • A résztvevőnként 100 eurós támogatást (aminek alapfeltétele résztvevőnként minimum 3 éjszakás tartózkodás Máltán vagy Gozón) a szervező kapja.
  • A résztvevőnek be kell tartania a közegészségügyi felügyelő és az egészségügyi hatóságok által a pályázat benyújtásakor meghatározott szabályokat. A pályázónak vagy a közvetítőnek minden szükséges dokumentációt be kell mutatnia.
  • A fel nem használt összegeket nem lehet átvinni a következő évre (azaz 2023-ra).
  • Ez a támogatás kizárólag azokra a külföldi résztvevőkre vonatkozik, akik nem Máltán vagy Gozón laknak, és akik kifejezetten a Sportesemények miatt utaztak a szigetekre.
  • Csak a SportMalta által elismert és akkreditált sportesemények jogosultak a programban való részvételre.

Jelentkezés:
  • A program keretében nyújtott támogatás előzetes jóváhagyáshoz kötött, és a támogatásról kizárólag az MTA dönthet.
  • A pályázóknak regisztrálniuk kell és jelezni érdeklődésüket a bit.ly/sportsscheme oldalon a MTA által meghatározott időpontig.

További részletek és letölthető dokumentumok: ITT

Forrás: www.visitmalta.com


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.