WTTC: 111 millió munkavállaló térhet vissza a turizmusba idén

Több mint 100 millió munkavállalónak adhat ismét megélhetést világszinten a turizmus-vendéglátás iparága a WTTC legújabb jeletése szerint.

„Prognózisunk szerint erős kereslet várható az idei nyáron, amelynek köszönhetően az ágazatban is elindulhat a fellendülés” - áll World Travel and Tourism Council (Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) legfrissebb jelentésében.

A WTTC elnök-vezérigazgatója, Gloria Guevara szerint a tanács úgy véli, hogy az idén élénk utazási kedv és erős vendégforgalom jellemzi majd az ágazatot, köszönhetően a koronavírus-járvány terjedésének megelőzését szolgáló egészségügyi intézkedéseknek, az oltás bevezetésének, valamint a tesztelési követelményeknek - írja a schengenvisainfo.com.

"Legfrissebb kutatásaink alátámasztják optimista elképzeléseinket, és úgy véljük, az előttünk álló évben mindenképpen van kilátás a globális utazási és turisztikai szektor komoly fellendülésére, akár 111 millió munkahely lehetséges helyreállításával" - mutatott rá Guevara.



A vérmes remények ellenére a turizmus hozzájárulása a globális GDP-hez így is 17 százalékkal maradhat el az idén a 2019-es adatokhoz képest, 7,4 billió dolláros csökkenéssel.

Tavaly a WTTC arra figyelmeztetett, hogy 2020 végéig a koronavírus-járvány gyors terjedése 174 millió dolgozó állását veszélyezteti a globális turizmusban. A WTTC friss jelentése szerint, ha az idén 111 millió munkahelyet sikerül is megmenteni, 54 millióval így is kevesebben dolgoznak majd az ágazatban mint a 2019-es rekordévben.

Decemberben a WTTC hangsúlyozta, hogy a nemzetközi üzleti utazások újraindulhatnak, ha megállapodás születik a karanténmentes, akár 72 órás utazások védelméről. A tanács októberben üdvözölte a számos európai repülőtéren bevezetett tesztelési gyakorlatot, amelyet a nemzetközi utazások biztonságos újraindulásának letéteményeseként értékelt.



Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.