hirdetés
hirdetés

Szakonyi Péter cikkei

#1
2017-06-07 12:04:00

E három T jegyében indult idén az Egyesült Államok legjelentősebb turisztikai vására. Az IPW-t idén Washingtonban rendezik több mint hatezer résztvevővel. A hetven országból érkező vásárlók elsőként néhány aggasztó jellel is szembesültek.

#2
2016-06-23 12:38:00

Tavaly 75 millió turista látogatott az Egyesült Államokba, de a tervek szerint öt év múlva mar 100 milliót köszönthetnek az Újvilágban. Az amerikai turisztikai ipar minden marketingeszközt bedob, hogy elérjék a célt.

#3
2015-06-25 11:41:00

Kétszáz hotelt építenek, illetve újítanak fel jelenleg New Yorkban, s talán még ez sem lesz elegendő a csúcsra járatott turizmus igényeinek kielégítésére. Tavaly 32,4 millió vendégéjszakát értékesítettek a „Nagy Alma” házaiban, ami új csúcsnak számít.

#4
2015-06-03 13:57:00

Tíz százalékkal több magyar turista látogatott tavaly az Egyesült Államokba, mint 2013-ban. Ez persze csak egy csepp az amerikai turisztikai ipar tengerében: tavaly ugyanis 75 millió beutazót regisztráltak. A tervek még ennél is merészebbek: 2020-ra évi 100 millióra szeretnék növelni a külföldi turisták számát.

#5
2015-05-12 13:43:00

Nem nehéz megjósolni, hogy hamarosan hosszú sorok kígyóznak majd az egykori World Trade Center helyén. A május 27-én megnyíló új New York-i kilátóra már április elejétől lehet jegyet venni, s a megnyitót követő első napokra már szinte reménytelen a bejutás. Ez is bizonyítja: a kilátó remek üzlet.

#6
2015-02-04 12:25:00

Minden idők legjobb évét zárta New York. A "nagy alma" 2014-ben 56,4 millió látogatót fogadott - ez két millióval haladja meg a 2013-as szintet.

#7
2014-11-19 14:10:00

Évek óta vágyom Angkorba – de oda eljutni még ma sem egyszerű vállalkozás. Tapasztalt kelet-Ázsia utazók és az útikönyvek szerint is minimum kalandos az út – földön, vízen vagy levegőben. Az élmény azonban minden hányattatásért kárpótol…

#8
2014-10-21 17:45:00

Egyszerre több hotelfejlesztés is elindult a budapest belvárosában. Korábban leginkább a külföldi befektetetők voltak aktívak, a mostani fejlesztéseket azonban – vélhetően az MNB növekedési hitelprogramja felhasználásával – már jórészt magyar cégek és magánszemélyek állják.

#9
2014-10-14 17:01:00

Nizzától és Cannes-tól északra egy irányba vezetnek az utak: Grasse-ba.

#10
2014-10-08 11:56:00

Az orosz-ukrán konfliktus a két legnépszerűbb dél-franciaországi üdülővárosban is érezteti hatását. Pedig a vagyonos oroszok jelentős összegeket költenek, akárhova mennek.

#11
2014-09-01 12:49:00

Ma köszöntik a százezredik utast a debreceni reptéren. Az év végéig viszont már várhatóan 150 ezer utast indít és fogad a reptér - mondta el kérdésünkre Herdon István a Debreceni Nemzetközi Reptér vezérigazgatója.

#12
2014-08-25 17:04:00

Idén látogatócsúcsot döntött a paloznaki fesztivál. A harmadik alkalommal megrendezett kétnapos eseményen több mint ötezren szórakoztak.

#13
2014-06-26 16:17:00

Száz turistából talán ha egy vetődik el Torinóba. Pedig Olaszország első fővárosa tengernyi érdekességet rejt. Elegáns üzleteket, remek múzeumokat és a híres torinói leplet is. Jézusállítólagos halotti leplét ráadásul hosszú szünet után jövőre lehet megtekinteni a torinói dómban.

#14
2014-06-23 11:41:00

Tíz hónappal a nyitás előtt már ötös sebességbe kapcsoltak a 2015-ös világkiállítás szervezői. A milánói expó hat hónapos nyitva tartása alatt 20 millió látogatóra és közel 5 milliárd eurós bevételre számítanak. A kétkedőket és kritikusokat erősíti, hogy az építkezés most kéthónapos csúszásban van.

#15
2014-06-10 13:23:00

Chicagóban vagy San Franciscóban lesz az új turisztikai célpont?

#16
2014-05-12 13:17:00

A chicagói Field múzeum őrzi a legjobb állapotú amerikai fosszíliát, a Sue nevű T. Rex csontvázát, a washingtoni Smithonian múzeum pedig szintén különleges őshüllőcsontvázzal gazdagodik.

#17
2014-05-05 12:19:00

Bár egyre népszerűbbek a folyami hajóutak, hat éve nem indult új hajóstársaság a növekvő igények kielégítésére. A luxusutazásokra specializálódott Emerald Waterways idén startol, ráadásul vadonatúj hajókkal indítja szolgáltatásait.

#18
2014-04-08 10:47:00

Tavaly ismét rekordot döntött a turisztikai iparág az Egyesült Államokban. 

#19
2014-02-06 12:22:00

Közel negyedszázados kihagyás után ismét levegőbe emelkedhetnek az Eastern Airlines gépei.

#20
2014-01-30 16:18:00

Az embargó januári felfüggesztése után beindulhat a Budapest-Teherán közvetlen légi járat. Erről Mohammad Reza Morshedzadeh az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete beszélt. A nagykövet a kétoldalú turisztikai kapcsolatok fejlesztését tartja egyik legfontosabb feladatának, s ennek érdekében a vízumkiadás gyorsítását is kilátásba helyezte.

#21
2013-12-15 18:13:00

De ennek egy új fejlesztésnek köszönhetően vége lehet.

#22
2013-12-11 09:40:00

Idén ismét csúcsot dönt New York turisztikai ipara. A legfrisebb adatok szerint a szokásos újévi partiig 54 millió látogató kereste fel a Nagy Almát.

#23
2013-12-01 23:49:00

A világ legjelentősebb repterei közül elsőként a Heathrowban nyílt speciális helység az e-cigarettázóknak.

#24
2013-11-22 10:47:00

A közelmúltban gazdát cserélt a Hotel Füred. Az évek óta bezárt part menti hotelt Póczik Péter adta el egy helybeli vállalkozónak.

#25
2013-10-09 13:29:00

Az ausztrál turisztikai hivatal (Tourism Australia) nyerte a World Routes konferencia idei fődíját. 

#26
2013-09-03 14:47:00

Különleges, igazi cowboy hangulatot árasztó eco-resort nyílik jövő tavasszal. A Nevadában Mustang Monument néven nyíló hotel semmiben sem hasonlítható, „eco” azaz ökológia vagy természet központú turisztikai látványosságokhoz. A szálloda ugyanis csak jobb szó híján alkalmazható ehhez, az indián tipikből – sátrakból – álló csodaparkhoz. 

#27
2013-08-01 18:08:00

Nincs sok értelme a szövetségi rendszerhez való csatlakozásnak. Sokat lehet tanulni a fapados légitársaságoktól. Egy kis cégnek is megérheti tengerentúli járatokat üzemeltetni. A fentiek egy – másutt! – sikeres vezérigazgató mondatai. Martin Gauss, akit a Malév első számú embereként ismerhettünk meg, több mint két éve az AirBalticot irányítja – sikerrel. Néhány hónap alatt a csődből rángatta vissza a lett légitársaságot, amely jövőre már profitot termel.

#28
2013-07-24 12:33:00

Két magyarországi spa - wellnes hotel is európai díjat nyert az elmúlt években. S hogy mindez "aprópénzre is váltható" igazolja az élet: a sárvári Spirit és a hévízi Carbona hotel mintájára Peking közelében és Tajvanon is létesül egy-egy ház, ahol a a magyar know-howt "beépítve" hozzák létre a gyógyidegenforgalom alapjait. Ráadásul a kezelések egy részénél magyar alapanyagokat is felhasználnak majd. 

#29
2013-07-22 21:28:00

Újraindítja útikönyveinek kiadását Arthur Frommer.

#30
2013-07-15 10:05:00

A jelzőkből már évekkel ezelőtt kifogyott a kommentátor – itthon és külföldön is. Mert, hogy is lehetne minősíteni vagy értékelni azt az Istentől távol eső, sivatagi várost, ahol ráadásul állandóan hőség van – mégis évi 40 millióan keresik fel. Már most is 150 ezer szállodai szobája évről évre ezrekkel gyarapodik az  évi 21 615 kongresszus pedig már a szerencsejátékokkal egyenértékű bevételt jelent…és persze el ne felejtsük: minden egyes turista átlag 500 dollárt játszik el a póker vagy rulett asztaloknál. Las Vegas varázsa már régóta nem – csak – ez utóbbi….

#31
2013-07-15 09:49:00

A jelzőkből már évekkel ezelőtt kifogyott a kommentátor – itthon és külföldön is. Mert, hogy is lehetne minősíteni vagy értékelni azt az Istentől távol eső, sivatagi várost ahol ráadásul állandóan hőség van – mégis évi 40 millióan keresik fel. Már most is 150 ezer szállodai szobája évről évre ezrekkel gyarapodik az évi 21 615 kongresszus pedig már a szerencsejátékokkal egyenértékű bevételt jelent…és persze el ne felejtsük: minden egyes turista átlag 500 dollárt játszik el a póker vagy rulett asztaloknál. Las Vegas varásza már régóta nem – csak – ez utóbbi…

#32
2013-07-10 21:04:00

Páratlan panorámában gyönyörködhetnek a tengerjáró hajók utasai, amikor kihajóznak Velencéből. A lagunák városából távozva ugyanis madártávlatból szemlélhetik a Szent Márk teret és megannyi velencei látványosságot. Meglehet, hogy nem sokáig.

#33
2013-07-01 13:54:00

Ebben a társulatban nincsenek sztárok. Ebben a társulatban CSAK sztárok vannak! Fura módon mindkét megállapítás igaz. A Cirque du Soleil világhírű és világsikerű produkcióiban ugyanis kizárólag különleges képességekkel megáldott artisták lépnek fel - nevüket azonban hiába keressük a színlapon vagy a társulat honlapján. Ismeretlenek maradnak, holott viharos sikert aratnak minden nap.

#34
2013-06-28 12:09:00

Hétfőn, július elsején indul az USA első elektronikus beléptető rendszere.

#35
2013-06-25 10:53:00

Az utolsó akadály is elhárult a két nagy amerikai légitársaság egyesülésének útjából. Az Egyesült Államok kormányának ellenőrzési hivatala (Government Accountability Office) ugyanis jóváhagyta az American Airlines és a US Airways együlését.

#36
2013-06-13 10:22:00

Tavaly rekordszámban érkeztek látogatók az Egyesült Államokba. A 67 millió turista szintén csúcsnak számító 168 milliárd dollárt költött. Az amerikai turisztikai ipar éves konferenciáján merész terveket vázoltak: 2021-re 100 millió turista érkezésével számolnak.

#37
2013-06-12 10:59:00

A pop királya, Michael Jackson a világhírű Cirque du Soleil új műsorában születik újjá, melyet tegnap mutattak be Las Vegasban. 

#38
2013-06-10 11:20:00

Két héttel ezelőtt debütált New York kerékpár kölcsönző rendszere.

#39
2013-05-13 10:23:00

Tavaly közel 900 ezer utast szállított Pozsonyból és Pozsonyba a Ryanair. Az ír fapados ezzel a szlovák reptér legnagyobb cége lett, s tovább kívánja bővíteni ottani jelenlétét. Micahel O'Leary szerint a tavalyi 1,4 millió utas hamarosan 2,5 millióra növekedhet.

#40
2013-01-02 11:20:00

Újabb látogatói csúcsot ért el tavaly New York. 

#41
2012-12-09 09:34:00

Új életre kelt az évek óta „haldokló” Fészek klub. Az egykor szebb napokat megért művész centrumban kubai étterem és bár nyílt az elmúlt hét végén. 

#42
2012-09-18 10:50:00

A finanszírozási gondok és tulajdonosi viták megoldása után rövidesen indulhat a bezenyei szórakoztató-kaszinó központ építése.

#43
2012-09-04 12:12:00

Kitüntetéssel és egy új étteremmel ünnepli 30. évfordulóját a Zsidai Group – 1982-ben nyitott meg ugyanis a Pierrot kávéház, az immár csoporttá bővült gasztronómiai vállalkozás első üzlete.

#44
2012-09-03 14:59:00

Casablanca és Marrakech – már ez a két név is elég vonzerő lehet egy marokkói úthoz. Hát még mindaz a természeti szépség és egzotikum, amit a városokon kívül az észak-afrikai ország tartogat az odautazónak.

#45
2012-08-08 12:49:00

A lassú vízumkiadás és a drága díjak akadályozzák a „keleti turizmus” egyébként dinamikus növekedését – állítják érintett hazai szállodások. Pedig az orosz, FÁK-beli és kínai turisták sokáig maradnak, és sokat költenek.

#46
2012-08-02 15:02:00

Hétfőn új hotelt adnak át Hajdúszoboszlón. Az Ináncsy Miklós érdekeltségi körébe tartozó Hotel Aurum Family ugyan csak 44 szobás, de még idén ősszel 8 apartmannal bővül.

#47
2012-07-25 13:00:00

Az idei év első negyedében Tunézia turisztikai bevételei 36 százalékkal nőttek a 2011-es szinthez képest – ez azt jelenti, hogy a január-március közti időszakban 1,15 milliárd dínár (575 millió euró) bevételt kaszírozhattak.

#48
2012-07-23 23:07:00

Jövőre sem lankad a turisták érdeklődése a tengerhajózás iránt. A luxus óceánjárókra úgy tűnik, jóval több jegyet adnak el, mint idén – annak ellenére, hogy a Costa Concordia szerencsétlensége egy időre visszavetette az iparágat.

#49
2012-07-20 13:41:00

Egyáltalán nem hullámvasút a témapark üzlet az Egyesült Államokban.

#50
2012-03-06 12:17:00

Nobilis Kristóf érdekeltségi körébe kerültek az SCD csoportjának értékes budapesti ingatlanai.

#51
2012-02-16 21:00:00

Járandóságuk alig negyedét kaphatják meg a Malév dolgozói, mivel a cég számláján levő összeg és a bérgarancia alap csupán ennyit képes fedezni. 

#52
2012-02-10 09:46:00

Végül többek között egy 30 millió eurós bankgarancia hiánya "lökte szakadékba" a magyar nemzeti légitársaságot

#53
2012-02-09 15:24:00

Varsó repülőteréről az olcsóbb leszállási díjak elérése érdekében a Wizzair júniustól átteszi a működését a Varsótól mintegy 30 kilométerre lévő Modlin repülőtérre. Ezzel egyidőben beindul a Wizz, Magyarországon első Budapesten kívülről induló járata. értesüléseink szerint Debrecenből a londoni Luton repülőterére indulnak majd rendszeres járatok - ennek részleteiről azonban még egyeztetnek a város vezetőivel.

#54
2012-01-27 12:12:00

Csúcsévet zárt tavaly a schwechati reptér. Bécs légikikötőjében ugyanis 21 milliónál is több utas fordult meg, ami 7,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

#55
2012-01-10 18:08:00

Ha nem is kerek évfordulóra, de 81. születésnapjára vagyis május elsejére ismét teljes fényében ragyoghat Az Empire State Building.

#56
2011-12-13 12:03:00

Évről- évre igazi sztárokkal nyitják meg a téli szezont Schladmingban.

#57
2011-11-14 11:47:00

Súlyos gondokat okoz az erős svájci frank az ország turizmusának. 

#58
2011-10-21 10:30:00

A megnyitás előtti utolsó simításokat végzik Torontó legújabb - és legmagasabb - hoteljén.

#59
2011-10-03 19:13:00

Észtországban 17 százalékkal, Litvániában   23 százalékkal,  Lettországban pedig 31 százalékkal nőtt a beutazó turisták száma az év első hat hónapjában.  Ez azt jelenti, hogy idén várhatóan  rekordot döntenek a balti államok a turizmus területén.

  #60
2011-09-21 21:22:00

Igazán csodálatra méltó, hogy alig néhány évtized alatt a világ csúcsborai közé küzdötték fel magukat a kaliforniai borászatok. Ennél csak az fantasztikusabb, hogy a két völgy közel sok száz borászata közös erőfeszítéssel igazán trendivé tette a borászkodást, a borkultúrát és a borturizmust. Érvelés és indoklás helyett csupán egy szám: évente 4,5 millió turista keresi fel a völgyek borászatait. S nem csak egy napra…

#61
2011-09-20 11:49:00

A hajózási üzletág stabil növekedést mutatott az elmúlt évtizedben, s ma már 250 hatalmas luxus óceánjáró hasítja a vizeket – jórészt teltházzal.

#62
2011-08-01 12:31:00

Megtette első útját a Celebrity Silhouette.  A július végén Hamburgban vízre bocsátott luxus óceánjáró a „menetrendszerű járatok” előtt a római Civitavecchia kikötőből tett háromnapos próbautat. 

Munkatársunktól

#63
2011-07-26 01:23:00

Az év első hat hónapjában tizenhárom millió turista kereste fel Isztanbult és a tengerparti üdülőket - ez több mint 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

#64
2011-07-08 00:00:00

Néhány évvel ezelőtt semmi jót nem ígértek az utazási vásárok szervezőinek. Az internet előretörésével ugyanis megkérdőjeleződött a nagy kiállítások értelme, hiszen – mint mondták akkor sokan – a világháló segítségével mindent el lehet intézni, ráadásul még utazni sem kell.

#65
2011-07-08 00:00:00

Jelentős erőket mozgósít az amerikai turisztikai ipar országimázsának erősítésére és a beutazók számának növelésére. A világviszonylatban is óriásinak számító, 200 millió dolláros kampánytól azt várják, hogy tovább növekszik a turisztikai szolgáltatásokból származó jövedelem – ez tavaly már meghaladta a 144 milliárd dollárt.

#66
2011-07-04 15:05:00

Elindult első útjára a Costa Favolosa, a félmilliárd eurós költséggel Velencében megépített óriás hajó a Costa társaság 15. hajója.

#67
2011-06-29 17:49:00

Itthon is nagy siker a Transformers, amelynek harmadik részét éppen ezekben a napokban kezdik vetíteni a mozikban, és persze a játékboltok is aratnak majd a robotjátékok forgalmazásával.

#68
2011-06-21 13:58:00

Minden eddigi rekordot megdönthet az Egyesült Államok turisztikai ipara idén.

#69
2011-05-31 16:18:00

Néhány évvel ezelőtt semmi jót nem ígértek az utazási vásárok szervezőinek. Az internet előretörésével ugyanis megkérdőjeleződött a nagy kiállítások értelme, hiszen - mint mondták akkor sokan – a világháló segítségével mindent el lehet intézni, ráadásul még utazni sem kell.

#70
2011-05-25 23:00:00

Jelentős erőket mozgósít az amerikai turisztikai ipar az országimázsának erősítésére és a beutazók számának növelésére. A világviszonylatban is óriásinak számító 200 millió dolláros kampánytól azt várják, hogy tovább növekszik a turisztikai szolgáltatásokból származó jövedelem – ez tavaly már meghaladta a 144 milliárd dollárt.

#71
2011-05-25 12:23:00

A hét végén nyitja meg kapuit a Universal Studios szingapúri „kirendeltsége”. 

#72
2011-05-14 21:41:00

A németországi Kasselben immár sorozatban készülnek a MÁV legújabb mozdonyai, amelyek egyik legfontosabb alkatrészét Magyarországon gyártják. A 25 darabra szóló szerződés teljesítését már elkezdték, négy mozdonyt már át is adtak a MÁV-nak.

#73
2011-03-18 14:00:00

Tízéves szünet után április közepén újra nyit a san franciscói nemzetközi repülőtér kettes terminálja. Az eredetileg 1954-ben épült és többször átalakított fogadóépület az Egyesült Államok első „zöld” terminálja lesz. Itt fogadják majd az Virgin America és a American Airlines légitársaságok utasait. Ez utóbbival várhatóan sok magyar is érkezik majd, hiszen az American áprilisban nyitja meg közvetlen Budapest-New York járatát.

#74
2011-03-11 10:40:00

Két regionális légi cég egyesítésével nagy orosz légitársaságot hoz létre Oleg Gyeripaszka.

  #75
2010-09-10 00:00:00

Két évtized alatt tucatnyi vezérigazgató – és majdnem ugyanennyi terv a Malév felvirágoztatására. Az idei év nyarán mégis – sokadszor – a túlélés a tét. A „családi ezüstnek” is tekintett cég kronológiáját - és sikertelenségét - egy sor feltételezés és mendemonda lengi körül. Ezek közül vizsgáltunk meg néhányat…

#76
2010-08-10 00:00:00

Júliusban Floridában nagy a hőség, ezért nem meglepő módon elsősorban strandolni lehet, meg élvezni a megannyi kalandos újdonságot…

  #77
2010-06-10 00:00:00

Sohasem fordult elő, hogy magyar utazási iroda nélkül nyissák meg a Pow-wow-t. A legnagyobb amerikai utazási vásáron – amelynek idén a floridai Orlando adott otthont – így hiába várta magyar üdvözlő felirat a delegátusokat, csak a magyar újságírók örülhettek neki.

#78
2010-04-23 09:35:00

Pazar külsőségek között, sok millió néző szeme láttára nyílik meg április utolsó napján a sanghaji világkiállítás. A kínaiak az olimpiához hasonlóan most is mindent megtettek azért, hogy az expó a legek kiállítása legyen. Bár március utolsó napjaiban még a pavilonok többsége félkészen állt, a látogatónak egy cseppnyi kétsége sem lehet: a kiállítás az ünnepélyes megnyitóra csillog-villog majd…

  #79
2009-12-18 13:03:44
Kétszáz ország több százmillió televíziónézője ismerkedhet meg jövő ősszel egy egzotikus névvel. A motoros-világbajnokság – közismert nevén MotoGP – jövő szeptemberi futamát ugyanis Sávolyon rendezik meg. A Balatonring addigra biztosan elkészül – mondta el lapunknak Kovács Bence, a pályát építő Grupo Milton egyik tulajdonosa, hozzátéve, hogy egy dinamikusan fejlődő versenysorozat érkezik így Magyarországra.
  #80
2009-07-04 13:25:15
Ujjlenyomat, fotó, pecsét – és indulás tovább. Mindez alig pár percet vesz igénybe az Egyesült Államok repterein, mégis vannak, akiknek nem tetszik az új beléptetési rendszer. A magyarok utazási kedvét ellenben visszahozta a vízummentes beutazás lehetősége, hiszen tavaly november óta emelkedik az Amerikába érkező magyarok száma.
  #81
2009-06-03 16:46:48
New Yorkban felére estek a szállodai árak, a Disney-parkokban két éjszaka áráért hármat lehet eltölteni, Miamiban pedig 20–25 százalékkal olcsóbban lehet foglalni szobát az ottani főszezonnak számító téli hónapokra, mint egy évvel ezelőtt – mindez jól mutatja, hogy a gazdasági válság keményen érinti az amerikai utazási ipart is.
hirdetés
hirdetés
hirdetés