hirdetés
hirdetés

Egzotikumok a téli charteres kínálatban

Bár a nyári charterjáratok egy része egészen október végéig közlekedik, a hazai utazásszervezők már lázasan készülnek a téli időszakra.

hirdetés

A magyar charterutasok az idén télen – a tavalyihoz hasonlóan – afrikai, ázsiai és európai úti célok között válogathatnak. A charterező légitársaságok köre ugyanakkor évek óta változatlan és meglehetősen szűk: jóformán alig akad a Travel Service-en kívül játékos a pályán.

A Malév ugyan aktív ezen a piacon is, azonban most azt a tájékoztatást kaptuk tőlük, hogy még folynak az egyeztetések az utazásszervezőkkel.

A Travel Service-től ellenben már részletes - bár még nem végleges - téli chartermenetrendet kaptunk. Ebből a többi között kiderül, hogy Bangkokba 10/11 napos rotációban indít járatot a Best Reisen. Az első járat karácsony előtt indul, és március 5-éig közlekedik.

Egy népszerű téli üdülőhely: Phuket (fotó: Matton)
Egy népszerű téli üdülőhely: Phuket (fotó: Matton)

A Best Egyiptomba is indít járatot a Travel Service-zel, a tunéziai Nouvelle Air-rel pedig Monastirba. Monastirba a Kartago Tours is tervez járatot, szintén a Nouvelle Air gépén. Mivel a két járat ugyanazon a napon indul, így alacsonyabb töltés esetén összevonják a két gépet. A Kartago Tours Hurghadára, illetve Sharm-el sheikh-re indít járatot, míg a Safari Travel és a Neckermann december 28-án indítja heti járatait Afrikába, amely minden héten érinti a kenyai Mombasát, bizonyos időpontokban pedig Zanzibárban, Mauritiuson, illetve a Seychelle-szigeteken is leszáll.

A Neckermann Las Palmasra is indít járatot december végétől április végéig.

Az Anubis Traveltől azt az információt kaptuk, hogy ők a Malévvel repülnek Hurghadára, illetve lesz egy Sharm-el-sheikh – Aqaba kombinált útjuk is, november 5-től április végéig.

A Green Travel is tervez egy téli hurgahdai chartert, de még tárgyalnak a légitársaságokkal, így csak néhány nap múlva derül ki, melyik szállítóval szerződnek.

A charteres lista a közeljövőben elvileg még bővülhet, bár ennek nem túl nagy a valószínűsége.

Az is tény, hogy több utazásszervező immár hagyományosan menetrendszerinti járatokon foglal helyeket (block seat) a népszerű téli üdülőhelyekre, különösen Bangkokba, Phuketre, Balira. Elsősorban a Turkish Airlines és a Qatar Airways járatait veszik igénybe ilyen célra, de a Zöld-foki szigetekre például a TAP portugál légitársasággal utazhatnak lisszaboni átszállással a Kartago Tours utasai.

DESZTINÁCIÓ  REPÜLÉSI NAP REPÜLÉSI IDŐSZAK UTAZÁSI IRODA (csak gépgazda)
Travel Service    
BANGKOK/PHUKET hétfõ/csüt. dec.22.–márc.05.
(10/11 napos rotáció)
BEST REISEN
SHARM EL SHEIK kedd nov.01.–29. KARTAGO TOURS
  febr.28.-ápr.24. KARTAGO TOURS
MOMBASA szerda dec.28.– jan.11. SAFARI TRAVEL, NECKERMANN
MOMBASA/ZANZBIBÁR szerda jan.18.–febr.01. SAFARI TRAVEL, NECKERMANN
MOMBASA/MAURITIUS/ZANZIBÁR szerda febr.08. SAFARI TRAVEL, NECKERMANN
MOMBASA/SEYCHELLE/MAURITIUS szerda febr.15. SAFARI TRAVEL
MOMBASA/SEYCHELLE szerda febr.22. SAFARI TRAVEL
TENEFIRE/LAS PALMAS péntek dec.23.–ápr.27. NECKERMANN
HURGHADA szombat nov.05.–ápr.28. KARTAGO TOURS
  *péntek dec.16,dec.30. KARTAGO TOURS
  *csütörtök dec.22. KARTAGO TOURS
HURGHADA vasárnap nov.06.–máj.27. BEST REISEN
HURGHADA/SHARM-E-Sh. vasárnap nov.06.–máj.27. BEST REISEN
Nouvelle Air    
Monastir (Tunézia) péntek nov.4.–ápr.vége Best Reisen, Kartago Tours
Malév    
Hurghada  szombat nov. 5-től ápr. vége                         
Anubis Travel
Sharm-el-Sheikh - Aqaba szombat nov. 5-től ápr. vége Anubis Travel
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk