Best Reisen: Ciprus-Málta szakmai est

Közös szakmai estet rendezett a Ciprusi és a Máltai Idegenforgalmi Hivatal, valamint a Best Reisen Budapesten, ahol közel száz partnert üdvözölhettek.

A ciprusi zenével és tánccal induló, kellemes hangulatú esten Ács Viktória, a Ciprusi idegenforgalmi Hivatal képviselője elmondta, hogy tavaly 12 ezer magyar utazott a „Szerelem szigetére”, és az idén is biztatóan alakulnak a számok. A Malév kiesésével keletkezett űrt rögtön pótolta a Wizz Air, illetve a Ryanair. Az utóbbi Pafosba közlekedő gépe révén a magyarok végre jobban megismerhetik a sziget nyugati felét.

Ács Viktória kiemelte, hogy egy nemzetközi felmérés szerint Cipruson a tengerpartok 99,7%-a tökéletes tisztaságú. Az is elhangzott, hogy Nicosia az utolsó kettéosztott európai főváros, ahol az átlépés a megszállt török területre meglehetősen egyszerű.

Ács Viktória azonban azt javasolta azoknak, akik át akarják lépni itt a határt, hogy ne önállóan, hanem szervezett formában tegyék. A turisztikai termékek közül a kerékpáros, golf- és falusi turizmusra hívta fel a figyelmet a képviselet-vezető.

Hangya Edina, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal képviselője a szigetország 7 ezer éves kultúráját emelte ki. Elhangzott, hogy a Johannita lovagrend tagjai 11 év alatt építették fel a csodálatos valettai erődrendszert. A szigeten 365 templom található, és alkotott itt Caravaggio is. Valetta pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre 2018-ban. A nyár folyamán egymást érik a szigeten a hagyományos, tűzijátékokkal színesített ünnepségek (festák), és idén is megrendezik az Isle of MTV ingyenes könnyűzenei fesztivált.

A sziget megközelítése a nyár folyamán az Air Malta heti két közvetlen járata révén biztosított – hangsúlyozta Lehotai Zsófia, a légitársaság képviselője. Hozzátette, hogy a jelentős kereslet miatt nagyobbra cserélik júliustól a gépeket, emiatt némiképp módosulnak az indulási és érkezési időpontok. Aki szeretne kényelmesebben ülni, extra lábhelyet választhat 25 eurós díjért. Újdonság, hogy október 26-án lesz egy „őszi szüneti járat”, amely november 2-án repül vissza Budapestre.

Az esten bemutatkozott a Best Reisen ciprusi beutaztató partnere, Petora Melas, aki kiemelte, hogy változatos fél- és egynapos fakultatív kirándulásokat ajánlanak az utasoknak a szigeten, magyar nyelvű idegenvezetéssel, sőt egynapos izraeli repülős túrákat is ajánlanak.

Megyeri Mária, a Best Reisen termékmenedzsere hangsúlyozta, hogy block seat-ekkel rendelkeznek mind az Air Malta, mind a Wizz Air járatain (az utóbbinál a vasárnapi indulásokra).

Apróbb változás: június elsejétől az útlemondási biztosítás díja 1,2-ről 1,4%-ra nőtt, de magasabb módozatú BBP biztosítás egyidejű kötésével a biztosítás önrész kiváltó, tehát lemondás esetén a Best Reisen utasai a teljes összeget garantáltan visszakapják. Megyeri Mária végül a kollégák figyelmébe ajánlotta a Best heti két tematikus hírlevelét. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.