A megtartás az új toborzás

Az ingázás támogatása, nyári bónusz, home office. Mind-mind jó gyakorlatok a munkaerő-gondok orvoslására, amiről az MSZÉSZ közgyűlésén tartottak szállodás szakemberek kerekasztal-beszélgetést.

Juszkó Anita, a Four Points by Sheraton Kecskemét igazgatója az esemény moderátoraként elmondta, általános tapasztalat az, hogy a hotelek már a szakképzetlen jelentkezőkben sem dúskálnak, mint a korábbi években, mindenhol probléma a magas fluktuáció, az utánpótlás hiánya és az általános bizalomvesztés a szakma iránt. Varga Csaba, a Danubius Hotels vezérigazgató-helyettese szerint nem akkora a probléma a fluktuáció terén, mint a Covid előtti három évben. "Igazság szerint 5-10 százalékponttal alatta is marad a lemorzsolódás mértéke a 2019-es adatoknak. A post-covid időszakban azt tapasztaljuk, hogy komoly elszívóereje van a multinacionális termelőcégeknek, de nincsen nagyságrendi eltérés vidék és Budapest között. Amit cégünknél rögtön visszaállítottunk a járvány után, az a vezetőképzés volt, hogy felkészítsük, kiképezzük a döntéshozókat arra, hogy fékezni tudják a lemorzsolódást. Egyértelmű, hogy a megtartás az új toborzás” – emelte ki az igazgató, aki szerint az elkövetkező években még kevesebb belépővel kell számolnunk a piacra munkavállalói oldalon, mint a korábbi esztendőkben.

Túlórapénz, részmunkaidő, home office

A szakember a szervezeti kultúrát, munkáltatói brandet erősítő eszközökre hívta fel a figyelmet, ami a munkaerőmegtartás alapját jelentheti. Úgy véli, a még kevésbé bevett, újszerű intézkedések, nagylelkű, figyelmes munkaadói gesztusok egymás mellé épülve olyan márkát építenek, amely mellett a dolgozók szívesen teszik le a voksukat. Megemítette a közösségi eseményeket, a fórumot a gyesen lévő kismamákkal való kapcsolattartásra, az atipikus, például részmunkaidős foglalkoztatás gyakorlatának terjedését, a home office alkalmazását az ágazatfüggetlen munkakörökben. Ezek mind a márkaépítés részei. De persze az anyagi ösztönzés is hatásos: a szezonhónapokban fizetik a plusz munkaórákat. Ez többszörös előnnyel bír: megmarad  a munkaerő, megspórolható a toborzás költsége és az arra fordított energia, valamint az álllandósággal sokkal jobban garantálható az üzembiztosság és a szolgáltatások színvonala is.

Visszatér a két félévnyi gyakorlat

„A duális képzés a szakmai felsőoktatásban mindig is itt volt velünk, hiszen lényege, hogy párhuzamosan zajlik egy elméleti és gyakorlati felkészítés, ami a korábbi évtizedekben is így volt. Az az elképzelés azonban szerintem kudarcba fulladt, hogy egy héten belül a diákoknak legyenek elméleti és gyakorlati napjai is. Nem életszerű rángatni őket napról-napra a képzőintézmény és a munkahely között. Jó hír viszont, hogy jövőre visszatér egy régi gyakorlat: a 8 félév során 2-szer féléves gyakorlati képzésben lesz részük a diákoknak tömbösítve, aminek előnye, hogy van lehetőségük beépülni a csapatba akár jövőbeni kollégaként, és a jelentős mennyiségű gyakorlatnak köszönhetően valóban jól használható emberek lépnek ki a munkaerőpiacra. Ezt megelőzően összesen 400 óra gyakorlatuk volt csak a diákoknak, ami rendkívül kevésnek bizonyult az elmélet mellett" - tette hozzá Varga Csaba, aki azzal a gondolattal csinálna kedvet a szakmához, hogy egy szállodában nincs két egyforma munkanap, ami különösen vonzó a rossz monotóniatűréssel rendelkezőknek. Hallott olyat, hogy visszatért már kolléga a mindig ugyanúgy telő hétköznapok miatt, aki korábban egy multihoz igazolt át.

A plusz pénz és a szolidaritás

Horváth Tibor, a Park Inn Zalakaros igazgatója azt emelte ki, hogy esetükben Ausztria a határközelség miatt komoly ellenfél, viszont hangsúlyozta, hogy nem nagyobb az elszívóhatás most, mint a Covid előtt volt. „Sok olyan kolléga van felszolgálóink, szakácsaink között, akik családi okok miatt visszatértek Ausztriából, és nem gondolkodnak abban, hogy újra ott próbáljanak szerencsét. Komoly, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező csapat alakult így ki nálunk. A balatoni régióhoz tartozunk, ahol a nagy verseny miatt különösen fontos, hogy egész évben elfogadható fizetést, juttatásokat nyújtsunk. Sok munkánk, erőfeszítésünk van tréningek szervezése, továbbképzések terén is, hogy megtartsuk a kollégákat. Az autóval bejáróknak jövedelemszerűen megemeltük a juttatást az ingázás költséginek fedezésére. Bevezettük a nyári bónuszt, ennek lényege, hogy aki végigcsinálja nálunk a nyarat, az plusz jövedelmet kap az alapbéren felül. Ez a gesztus egyébként váratlanul nagy lojalitást és szolidaritást váltott ki a kollégáinkból, akik a hajtós rendezvényeinken önszántukból szerettek volna benn maradni segíteni a leterhelt kollégáknak, akkor is, ha aznap nem voltak beosztva.

 

Támogatás ingázáshoz

A hosszabb távra tervező, családos, 30-40 éves korosztály számára vonzó a kiszámíthatóság és a bejelentett munkahely, amit biztosítunk, de sokszor a fiatalabbak számára is lefegyverző feltételek ezek. Középiskolai képzőintézményekkel együttműködünk, és azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebben jelentkeznek ezekbe az iskolákba. Az ott tanulók jó része úgy gondolja, hogy később váltani fog, itt szerez egy papírt szerez. A motiváltak viszon ha végeznek, elmennek külföldre, a Balatonra, Budapestre. Sajnos sok az eszkimó, kevés fóka” – summázta a szakember.

Így cserkéssze be a fiatal pályakezdőket!

Gazdik Csilla, a Barceló Hotel értékesítési is marketing igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a közösségi médiának óriási jelentősége van a fiatalok körében, ezért ha szeretnénk őket megnyerni, fontos, hogy aktívan jelen legyünk az általuk használt és nagyra tartott platformokon, az Instagramon, a Twitteren, a Tiktokon és a Facebook-on. Ha látnak képeket a hotelünkről, olvasnak story-kat róla és főként, ha a megosztott tartalmakkal azt az érzést tudjuk kelteni, hogy „menő” nálunk dolgozni, sokat tettünk a siker érdekében. A szakember szerint egyébként extrém flexibilitásra, például rugalmas munkaidő biztosítására van szükség egy hotel részéről megtalálni és megtartani a megfelelő fiatalokat. Nem mindegy egyébként az sem, hogy kiket célzunk meg. Olyan pályakezdőket érdemes keresni, akiknek fontosak az emberi kapcsolatok, interakciók, közvetlen, személyes visszacsatolások, ami nagy előny a személytelenebb munkaköri feladatokat kínáló multinacionális cégekkel szemben. Ezek ma komoly vetélytársként jelennek meg a munkaerőért vívott versenyben. Hívószót jelent, hogy a különösen a lánchoz tartozó hotelek esetében adott a lehetőség nemzetközi továbblépésre és általánosságban a szállodaiparban jól kamatoztatható az idegennyelv. A szakember végszóként megosztotta azt is, hogy a szállodákat körüllengő glamour, exkluzív környezet is vonzó lehet a pályát választani készülő fiatalok számára.

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.