Bányából luxushotel

Az Accor vezető luxusmárkája, az MGallery Hotel Collection november közepén hivatalosan is megnyitotta új magyarországi szállodáját, az ötcsillagos Minaro Hotel Tokaj MGallery-t. s Az egykori andezitkő bányában létrehozott hotel a Tokaji-hegységben, Magyarország világörökségi borvidékén található.

Úti célunk, Tokaj felé közeledve, az utazás két nem várt esemény miatt is emlékezetes marad.

Daloló út, gólyafészkekkel

Az egyik, hogy hirtelen dalolni kezd „talpunk alatt a föld”, azaz a Szerencs felé vezető 37-es út dalra fakad, amint haladunk rajta, és vígan éneklik a kerekek az aszfalton az „Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele” című népdalt. Amelynek tartalmát és értelmét el kell ugyan magyaráznunk velünk tartó lengyel útitársainknak, mert számukra nem világos, miért annyira autentikus ez a nóta a tokaji táj közelében.

A másik meglepetés Bodrogkeresztúron ér, amely községet a Csodarabbik útjának egyik állomásaként is szokás emlegetni, minket azonban most nem ez ejt ámulatba, hanem az, hogy valószínűleg itt van magyarországi viszonylatban egy falura kivetítve a legtöbb gólyafészek a magasban. Elkezdjük ugyan a számlálásukat, azonban egy idő után inkább abbahagyjuk, számtalan sok gólya fészkelhet tavasztól őszig e helyütt.

Inkák aranya, Tokaj kincsével

Tokajon áthaladva megpillantjuk a város egyik új büszkeségét, az idén nyáron átadott négycsillagos új szálláshelyet, az Accor-lánchoz tartozó Mercure Tokajt. Azonban meghívásunk nem ide, hanem egy másik, közeli luxusszállodába szól: a város szélén, az egykori andezitbánya helyén kialakított, és november közepétől ott szintén az Accor-brand tagjaként üzemelő Minaro Hotel Tokaj MGallery ötcsillagos szálláshellyel ismerkedhetünk két napon keresztül.

 

A házba való megérkezés percei elég ütősek lehetnek bárki számára. Először is, mint kiderül, személyesen Viracocha inka istenség fogad minket aranyesővel, azaz sok-sok aranypénzzel a bejáratnál, nem véletlenül. Ugyanis a ház alapkoncepciója, a tematikus ötcsillagos tophotel storytelling-je, azaz történetmesélése szerint az arany jelenléte meghatározó szerepet játszik a történetben: ahogy a nevében is jelen van az oro egyrészt utalás az inkák elveszett aranyvárosára, Eldorádóra, másrészt Tokaj arany kincsére, a világon szinte mindenütt ismert aszúra.

A Minaro név magyarázata Tokaj folyékony aranya – oro – és a szálloda lokációja – mine (bánya) – kombinációjából ered. A különleges dél-amerikai formatervezés az Inka Birodalomnak hódol, ahol kapcsolódási pont az is, hogy az Andokban bőségesen fellelhető andezit követ bányásztak ki és használtak fel épületeik felhúzása során. A tokaji szállodát körülvevő folyók, erdők és vizes életterek is hatottak az épület formavilágára: a sok-sok kibányászott kő és a természet egymás mellé helyezése nyugodt vendégélményt biztosít.

 

A ház első alapkoncepcióját Singer Ádám irányításával a Singer tervezőiroda csapata hozta létre, majd tőlük a munkát átvették az Interioor One Kft. belsőépítészei és Barna Gyula, valamint Dudinszky Orsolya, a Dudinszky Tervezőiroda külső építésze – ők közös munkával egyedien extravagáns külső és belső tereket hoztak létre.

A ház bemutatása, örökmozgó GM-mel

A Minaro-ról tényleg csak felsőkategóriás szinten lehet beszélni. Az ötcsillagos szálloda 4 emeletén 101 kortárs stílusú tágas szobával, 9 junior lakosztállyal, továbbá 3 olyan deluxe szobával rendelkezik, amelyekben, mint megtudtuk, privát szaunák is vannak.

Ha minden áron kukacoskodni szeretnénk, talán egy kivetnivalót találunk a házban: a lámpák felgyújtása és leoltása – nos, ezzel többen nem birkózunk meg, de lehet, hogy ez nem a világítási koncepcióért felelős hibája, hanem mi nem tudunk a gondolatmenetébe belelátni.

A tokaji ház vezetője Dana Janigova, aki valószínűleg amióta e világra jött – szállodásnak született. A több mint 15 éves tapasztalattal rendelkező szlovák származású szállodaipari szakember 2005-ben csatlakozott az Accorhoz az Accor Hotels Prague vállalati értékesítési vezetőjeként. 2008-tól a Sofitel Le Grand Ducal, a Sofitel Europe, a Novotel Centre és a Novotel Kirchberg értékesítési és marketingigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be Luxemburgban. 2009-ben Magyarországra költözött, ahol értékesítési és marketingigazgatóként a Sofitel Budapest Chain Bridge csapatát erősítette. Most pedig Tokajban vállalata el a luxushotel vezetését – szinte éjjel-nappal talpon van.

Nem lájtuk a két nap során másképp, csak ahogy magas tűsarkújában szinte mindenütt ott terem egyszerre, hol mosolyogva a házat mutatja, a következő pillanatban már frissen lefőzött teát kínál a hajnali meditációban résztvevőknek. Nem tudom, mikor tér nyugovóra, valószínűleg soha.

Bányaélménnyel átitatott spa, erdővel fűszerezett gasztronómiával

Azonkívül, hogy a szálloda szobái, belső terei, valamint egész külső megjelenése extravagáns és meghökkentő, két szolgáltatásáról külön kell szólni, mert az még mindezekből is kiemelkedő.

Egyike az ex-bánya sötét, buja köveire ránéző hatalmas alapterületű wellnessrészleg, ahol a különféle élményelemekkel gazdagon megspékelt medencék mellett fedett és fűtött vizű nyitott úszómedence is található. A ház szaunarészlege sem mindennapi: gőzfürdő, sószoba, sósvizű medence, aromakabin és finn szauna, jégautomata, valamint trópusi élményzuhany tartozik a szolgáltatások közé. A finn szauna különlegessége hatalmas méretén túl, hogy egy régi épület gerendái adják a belső borítást, egyedi hangulatot biztosítva az izzadáshoz.

Természetesen masszázst is rendelhetünk a tökéletes relaxáció elérése érdekében, a szakavatott masszőrök a francia L'Occitane luxus szépségápolási márka termékeivel, annak módszertana szerint dolgoznak - elsőként Magyarországon. A L'Occitane termékei egyébként a vendégszobák, lakosztályok fürdőszobáiban is ott sorakoznak. A wellnessrészlegen a vendégek akár jógaórával is kezdhetik a napot, mi meditálással kezdjük, nyugalmat adó hangtál zene kíséretében, teljes ellazulást és tökéletes kikapcsolódást eredményezve.

A spa-részlegen kívül másik frenetikus szolgáltatása a háznak a gasztronómiája. Ez főként Csorba István mesterszakács – aki korábban az Andrássy Kúriában, majd a Dereszla Pincészet konyháját vezette –érdeme, akinek tudását mi egy „Az erdő ízei” elnevezésű vacsora keretében ismerhetjük meg, amelyben az előételektől kezdve a főételeken át a Banksy-festményéből inspirálódó desszertig minden, de tényleg minden egyes fogás tökéletes.

Alapvetően helyi, a közelből beszerzett alapanyagokból dolgozik a konyhán a Mester és csapata – a vaj, a csalán, a kacsa, a tonkabab, a kökény, a cékla, a kecskesajt, az áfonya, a csicsóka, a szarvasgomba, a fogas, a káposzta, a narancs, a gyömbér, a turbolya, a homoktövis és a csipkebogyó nála mindennapos alapanyag lehet–, és mind a közelből került Csorba István konyhájára.

 

Tán egyedül a szarvas holléte felől érdeklődve komorulunk el kissé, amikor az ételekhez tökéletesen illő tokaji borsort biztosító Patrícius borház képviseletében dr. Molnár Péter birtokigazgató azt meséli, hogy a feltálalt szarvas akár nem is az erdők mélyén, hanem Tokaj városában is puskavégre kerülhetett, mert egy ideje gyakran bejárnak az emberek lakta településekre, annyira megsokasodott a legfőbb ellenségüknek számító farkas a közeli erdőkben.

Tokaji táj, hungarikum borokkal

Tipikus tokaji tételt, egy jellegzetes ízvilágú furmintot kortyolunk másnap a hoteltől sétatávolsággal elérhető, szintén a Csurgó-hegyen található Máriásy Pincészetben. Ahol a hely borásza, Bacsó András bemutatja mind a három tételt az 5 hektárnyi területen fekvő, vadonatúj kóstolóhelyiséggel rendelkező pincészetükben, amelyet készítenek: a már említett furmintot, friss pezsgőjüket és a sort ötputtonyos aszújuk zárja „Butikbirtok a miénk”, halljuk kóstolás közben a borásztól, ahol, mint a környéken sok helyütt, kizárólag kézműves tételek készülnek.

Az aszúkészítés rejtelmeibe is bepillantást nyerünk a pincéjük mélyén, azonban ahhoz, hogy igazán megértsük a tokaji aszú világsikerét és ismertségének, tökéletesen gazdag ízvilágának harmóniájának magyarázatát – ehhez egy kétnapos tokaji kiruccanás kevés, ennél több idő kell.

Ahogy a Minaro séfjének és csapatának ismét tökéletesen elkészített ebédje után szállunk be a velünk hazafelé induló buszba, egyemberként határozzuk el: amint lehetőségünk adódik, visszatérünk a tokaji tájba. Elvégre számos felfedezésre váró borászat van még erre úton, útfélen.

Vagy ha csak egy kicsit is szeretnénk belelesni a ház séfjének tudásának titkaiba – erre is van lehetőség a hotelhez tartozó, 100 főt is befogadni képes, főzőprogramokat és mesterkurzusokat lebonyolító Event Centerben.

Ráadásul télidőben a közeli bodrogkeresztúri gólyafészkek mindig lakóik nélkül árválkodnak fenn, a magasban. Ha élettel megtöltve szeretnénk látni ezt a nem mindennapi látványt, a tavasz beköszöntével mindenképp ismét errefelé kell, hogy vezessen az utunk.

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.