Megjelent az MSZÉSZ novemberi Trendriportja

Részletes elemzés a tavalyi év novembere és első 11 hónapja vendégforgalmának adatairól a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége jóvoltából.

  • 2021 novemberében a koronavírus járvány terjedésének megakadályozására tett hazai intézkedések és a nemzetközi utazási korlátozások részleges feloldása eredményeként tovább javult a bel- és külföldi kereslet is. Az év tizenegyedik hónapjában a vendégéjszakák száma kiugróan, országos szinten 363,2%-kal, Budapesten 530,5%-kal, a fővároson kívüli szállodákban 294,2%-kal, a Balatoni régióban 443,3%-kal meghaladta a válság kitörése által már sújtott 2020 novemberieket. Ugyanakkor a 2021 novemberében országos szinten regisztrált 1.046 ezer vendégéjszaka 40,2%-kal, a budapesti hotelekben regisztrált 416 ezer vendégéjszaka 45,1%-kal kevesebb volt a 2019 novemberében elértnél.

  • November végéig a szállodai vendégéjszakák száma országos szinten 2,2%-kal, Budapesten 14,9%-kal több volt a 2020. évinél, ugyanakkor 56,1%-kal, illetve 72,6%-kal elmaradtak a 2019 január és november között regisztráltaktól.
    Január és november között országos szinten 3.149 ezer (b.index: 108,9%), Budapesten 1.749 ezer (b.index:107,4%) külföldi vendégéjszakát regisztráltak. Ugyanakkor a külföldi vendégéjszakák száma 2019-hez hasonlítva országos szinten 73,5%-kal, Budapesten 77,3%-kal kevesebb volt. A Budapesten tapasztalt rendkívül nagy visszaesés ellenére idén november végéig a fővárosi szállodákban regisztrálták az összes külföldi vendégéjszaka 55,5%-át.

  • 2021 novemberében a hazai szállodák teljes bruttó forgalma 25.491 millió Ft volt, ami 366,5%-kal nagyobb a tavalyinál. A múlt évhez képest kiemelkedő növekedés ellenére ez még 32,8%-kal kevesebb a 2019 novemberi bevételnél. Az első tizenegy hónapban országos szinten szállodáink bruttó összes forgalma 218.779 millió Ft volt, ami 14,1%-kal meghaladja a tavalyit, de 51,9%-kal kisebb a 2019 hasonló időszakában elért 455.047 millió Ft-nál.

  • A KSH adatai szerint 2021 novemberében a szállodák szobafoglaltsága országos szinten 45,3%, Budapesten 55,1%, a Balatoni régióban 40,5% volt. 2019 novemberében ugyanez országos szinten 60,5%, Budapesten 76,2%, a Balatoni régióban 49,2% volt, azaz az idei tizenegyedik havi szobafoglaltság országos szinten 15,2%ponttal, a budapesti 21,1%ponttal, a balatoni 8,7%ponttal elmaradt a 2019 novemberitől.

  • Novemberben a szállodák bruttó átlag szobaára országos szinten 23.971 Ft, bruttó REVPAR mutatója 10.854 Ft, bruttó TREVPAR (egy kiadható szobára jutó teljes árbevétel) 18.912 Ft, Budapesten 29.191 Ft, 16.071 Ft, illetve 24.054 Ft, a Balatoni régióban 20.485 Ft, 8.297 Ft, illetve 17.469 Ft volt. Ezekkel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a 2021 novemberi bruttó átlag szobaár 2019-hez képest országos szinten 15,6%-kal, Budapesten 11,4%-kal, a Balatoni régióban 36,1%-kal magasabb volt. Ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy a 2021 novemberi 364,7 HUF/EURO árfolyam 9,2%-kal gyengébb volt a 2019 novemberi 333,9 HUF/EURO árfolyamnál. A 2021 novemberi REVPAR mutató országosszinten 13,4%-kal, Budapesten 19,5%-kal kisebb volt a 2019. évinél, míg a Balatoni régióban 12%-kal nagyobb volt annál.

  • A KSH nem tett közzé adatokat a 2020. évi, illetve a 2021. évi szállodai göngyölített mutatószámokról, illetve a budapesti és az egyes idegenforgalmi régiók szállodáinak 2021. évi bevételi adatairól sem.

  • Az MSZÉSZ Trendriportjában felhívja a figyelmet arra is, hogy 2021 novemberében a hazai szállodákból csupán 733 üzemelt a 2019 novemberi 957-vel szemben.

  • Novemberben a belföldi vendégéjszakák száma országos szinten 208,2%-kal, Budapesten 60,7%-kal, a Balatoni régióban 315,5%-kal, a fővároson kívüli szállodákban 247.5%-kal meghaladta a 2020 novemberit. Ugyanakkor a novemberi belföldi vendégéjszakák száma országos szinten 35,8%-kal, Budapesten 37,7%-kal, a balatoni régióban 35,1%-kal elmaradt a 2019 novemberitől.

  • November végéig a hazai szállodákban összesen 24.958,8 millió Ft (b.index: 100,3%), novemberben 1.565,3 millió Ft (b.index: 289%) volumenű SZÉP kártyát váltottak be a vendégek. Az első tizenegy hónapban országos szinten szállodáinkban felhasznált SZÉP volumene a belföldi szállásdíjbevétel 33,8%-át tette ki. Január – november között a budapesti szállodákban 856,9 millió Ft, a fővároson kívüli hotelekben 24.101,8 millió Ft volumenű SZÉP kártya felhasználására került sor. Az előbbi a belföldi szállásdíjbevétel 11,8%-át, az utóbbi 36,1%-át tette ki. Ezek a számok jól mutatják a SZÉP kártya fontosságát a belföldi kereslet alakításában a fővároson kívüli szállodák számára.



  • A múlt évhez képest november végéig a 10 legnagyobb beutazó piacunkról a következők szerint alakult a szállodai vendégéjszakák száma: Németország +13%, Csehország +48%, Románia +44%, Ausztria -8,8%, Szlovákia -1,3%, Izrael +81,9%, Lengyelország +31,1%, Olaszország -11,2%, Oroszország -4,7%, Franciaország +22,8%.

  • A magyarországi szállodákban január – november között regisztrált külföldi vendégéjszakák 86,5%-a Európából, 8,6%-a Ázsiából, 4,4%-a Amerikából, 0,5%-a Ausztrália – Óceánia térségéből, valamint Afrikából érkezett.

  • November végéig az európai országokból 9,9%-kal, az Európai Unióból 17,7%-kal, Amerikából 33,4%-kal nőtt, Ázsiából 2,2%-kal csökkent a szállodai vendégéjszakák száma 2020-hoz képest. A visszaesés Kínából 52,3%, a Koreai Köztársaságból 37,1%, Japánból 33,7% volt, míg Izraelből 81,9% növekedés történt a múlt évihez képest.

  • Az STR adatai szerint novemberben a Közép-kelet-európai régióban vizsgált 5 ország között a magyarországi szállodák nettó REVPAR mutatója volt a legmagasabb, 46€ (b.index: 474,8%). Magyarországot követte Ausztria 34,9€ (b.index: 538,2%), Csehország 29,1€ (b.index:674,3%), Lengyelország 29,1€ (b.index: 491%) és Szlovákia 20,1€ (b.index:289,1%).

  • Ugyancsak az STR adatai szerint a vizsgált 5 közép-kelet-európai ország fővárosai között a budapesti hotelek november havi nettó REVPAR mutatója volt a legmagasabb, 48,3€ (b.index: 467,6%). A további sorrend Bécs 35,6€ (b.index: 614%), Varsó 33,1€ (b.index: 556,6%), Prága 30,9€ (b.index:777,8%), Pozsony 21,1€ (b.index: 299,9%).

  • November végéig Magyarországon 9 új szálloda nyílt meg: IntercityHotel Budapest, 312 szobával, Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest, 130 szobával, D50 Kulturális Központ és Hotel, Budapest, 36 szobával, Grand Hotel Esztergom 149 szobával, H2 Hotel Budapest, 157 szobával, 1552 Boutique Hotel, Eger 15 szobával, Up Hotel Budapest, 157 szobával, B&B Hotel Budapest City 214 szobával és a Kozmo Luxury Hotel, Budapest 88 szobával.


 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.