Éle­tem leg­jobb to­bo­gán­út­ja elég ár­tat­la­nul kez­dő­dött. Az elő­ző na­pok sí­e­lé­sé­től saj­gó iz­mok­kal reg­gel el­in­dul­tam Ortisei fa­lu fel­fe­de­zé­sé­re. Egy di­vat­ja­múlt sí­lift 15 perc alatt kön­­nye­dén vitt fel 1300 mé­ter­ről 2100 mé­ter ma­gas­ba. A tö­ké­le­tes csen­det csak a ma­da­rak hang­ja és a lift nyi­kor­gá­sa tör­te meg az óri­á­si fe­nyők kö­zött cikk­cakk­ban ha­la­dó, hó­föd­te ös­vény fö­lött. Fönt szán­kó vár­ta azo­kat, akik gyor­san akar­tak le­jut­ni. Egy al­kal­ma­zott fe­lém for­dí­tott egy szán­kót és együtt­ér­ző­en azt mond­ta „Halten, halten”, va­gyis tart­­sam irány­ban az esz­közt, és ak­kor min­den rend­ben lesz.