Reszkessenek az adóelkerülő airbnb-s lakástulajdonosok!

Reszkessenek az adóelkerülő airbnb-s lakástulajdonosok! 

A tanácsadó cég szakértői szerint egy friss Kúria ítéletből már az is kiderül, minek köszönhető, hogy a hatóság akár előzetes próbavásárlás, adategyeztetés nélkül is képes több 100 milliós adóhiányt megállapítani - tájékoztatta lapunkat az EY.
Kik vannak idén a NAV célkeresztjében?

Kik vannak idén a NAV célkeresztjében? 

A NAV bármikor, bárkit ellenőrizhet, de azért az egyes adóalanyok nem egyforma eséllyel kerülnek a hivatal látóterébe. Szerencsére a hatóság minden évben kiadja az aktuális ellenőrzési tervét, így ha nem is teljes bizonyossággal, de lehet tudni, mely területek, cégek és személyek számíthatnak intenzívebb ellenőrzésekre az év során. Az idei dokumentumot Karácsony Balázs, a magyarországi BDO adóigazgatója kivonatolta - tájékoztatta lapunkat a társaság.

Keddtől indul a januári bérek ellenőrzése 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkaügyi hatóságokkal közösen ellenőrzi azt, hogy a munkáltatók januárban a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. Az adóhivatal, illetve a kormányhivatalok munkaügyi szakemberei azt vizsgálják, hogy dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot — közölte hétfőn az NGM.

Na, észak-magyarországi vendéglátósok, jön a NAV! 

A karácsonyi ünnephez kapcsolódóan decemberben komplex ellenőrzésekre számíthatnak a kereskedők és a vendéglátósok az észak-magyarországi régió megyéiben. Az adóellenőrök mellett pénzügyőrök és más hatóságok munkatársai is razziázhatnak - tájékoztatott a Nemzeti és Adó és Vámhivatal (NAV) regionális adó főigazgatósága pénteken.

Vendégkönyv az egri szálláshelyeknek 

Eger önkormányzata helyi rendeletben szabályozni kívánja a „Vendég- és idegenforgalmi adónyilvántartást” - tájékoztatta a Turizmus Online-t az egri önkormányzat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!