Jákob lencselevese, bölcsek búzája, táncház Debrecenben

Jákob lencselevese, bölcsek búzája, táncház Debrecenben 

Az Ízek, imák közösségi nap című háztáji termelői vásáron ételkóstolók, kézműves foglalkozás, élő népzene, néptánctanítás várta az érdeklődőket a debreceni Széchenyi kerti Református Templom és templomkertben szombaton. A 2013 óta havonta, később kéthetente megtartott vásáron a gyülekezet közeli őstermelők és kistermelők kínálják portékáikat: kolbászt, hurkát, szalonnát, lekvárt, mézet, olajat, sajtot, körtét, almát, s első alkalommal programok is színesítették a sokadalmat.

Táncházat tartanak a Liszt Ferenc téren 

Május 4-én 10 és 19 óra között a Liszt Ferenc téren ének- és tánctanítással, gyerek táncházzal, játszóházzal, mesemondással (15 és 17 óra között az Írók boltja galériáján), kézműves foglalkozásokkal vár mindenkit az idén másodszor megrendezendő Táncház Napján a Hagyományok Háza Baráti Köre és a Táncház Egyesület. 

UNESCO szellemi kulturális örökség lett a táncház 

A jelenleg is Bali szigetén ülésező UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága magyar idő szerint ma reggel felvette a „Legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe” a táncház módszert, amely a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!