Letarolta az energiakrízis és az infláció ezt a történelmi cukrászdát

Letarolta az energiakrízis és az infláció ezt a történelmi cukrászdát 

Emiatt már be is zárt a budapesti Rákóczi úton lévő Hauer Cukrászda és Kávéház.
Utazásközvetítők, jön a július 1!

Utazásközvetítők, jön a július 1! 

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) május 24-én tartotta meg soron következő reggelijét a Hauer Cukrászdában, 40 MUISZ utazásközvetítő iroda részvételével. A korábbi, a beutaztatónak szóló MUISZ reggelihez hasonlóan, dr. Erdei Bálint, a szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket. Erdei Bálint kiemelte, hogy a programsorozat elsődleges célja, hogy megvitassák az egyes tevékenységekkel kapcsolatos szabályozásokat, lehetőségeket és közösen gondolkodva tegyenek javaslatot arra, hogy mik a szakmai elvárások. Fontos feladatként emelte ki a készülő MUISZ Etikai Kódex megfelelő előkészítését, a bruttó árazás jogszabályba foglalását, és a jelenlegi hatósági ellenőrzési rendszer megújítását, amelyre a MUISZ részben a tagok éstrevételei alapján több javaslatot is megfogalmazott — tájékoztatott nemrég a Szövetség.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!