Meghíztak a turisták, túl nehezek a gondoláknak

Meghíztak a turisták, túl nehezek a gondoláknak 

A velencei turizmus kezd éledezni a koronavírus-járvány első hullámának lecsengésével, és ezzel párhuzamosan új szabályozást hoztak a város gondolásai és hajósai számára, igaz, a járványtól teljesen függetlenül – írja a CNN.
Nem közlekednek Velencében a gondolák

Nem közlekednek Velencében a gondolák  

A kisebb csatornákban minimálisra csökkent a vízszint az olaszországi Velencében, ahol a novemberben a város egészét beborító dagály után most a csütörtökön megérkezett apály okoz nehézséget.
274-en a Gondolán

274-en a Gondolán 

Nyilt napra hívta a turizmussal foglalkozó szakembereket a Legenda Kft. hogy bemutassa új hajóját, a Gondolát. Az új városnéző hajón 274 ember csodálkozhat rá a Duna menti épületekre. A május 2-én és 3-án megrendezett nyilt napokon a hajó minden zeg-zugát felkereshették az érdeklődők. 
Kötelező rendszám és GPS a gondolákra

Kötelező rendszám és GPS a gondolákra 

Velence ikonikus vízi eszközeit a jövőben rendszámmal és GPS-sel kell felszerelni. Egy augusztusi baleset miatt szigorítanak.Cél: a forgalomcsökkentés.
Gondolával is utazhat

Gondolával is utazhat 

Újabb különleges élményt kínál látogatóinak a karintiai Nassfeld. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!