Idén csak egyetlen hétvégén lesz Gyereksziget

Idén csak egyetlen hétvégén lesz Gyereksziget 

Idén csupán három napon át, június 16-tól 18-ig várja a családokat a Gyereksziget, ahol koncertekkel, bábszínházzal, vetélkedőkkel, sport programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat a budapesti Hajógyári-szigeten.

Lekerült a világörökségi listáról egy fontos fővárosi helyszín 

A világörökségről szóló UNESCO-szavazás előtt kivette a világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül a Hajógyári-szigetet a kormány - derült ki a pénteki Magyar Közlönyből.

A Hajógyári-szigetnek ütközött egy sétahajó 

A Hajógyári-szigetnek ütközött egy sétahajó Budapesten még vasárnap este, hét utas megsérült, őket és a hajó kapitányát kórházba vitték.

Új határozat: átalakul a Hajógyári-sziget 

Kiemelt nemzeti érdek a Hajógyári-sziget közcélú hasznosításának fenntartása és fejlesztése, a terület átfogó hasznosításának érdekében ezért a terület 2015 és 2018 közötti, közösségi és kulturális célú fejlesztését bemutató koncepció készül - az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Csúcsot döntött a Sziget fesztivál 

Öt évig tartó nézőszámcsökkenés után idén csúcsot döntött a Sziget fesztivál látogatottsága: 415 ezren buliztak egy hét alatt a Hajógyári-szigeten. 

Maguk meg ne lármázzanak, a sziget a miénk! 

A zajkibocsátási határérték megállapításáról szóló határozat hiánya és más okok miatt nem engedélyezte megtartani a hétvégén az Utolsó tánc elnevezésű rendezvényt a III. kerületi Hajógyári-szigeten - tájékoztatott az óbuda-békásmegyeri önkormányzat sajtóreferense hétfőn.

Visszavásárolja az állam az Álom-szigetet 

Az állam nettó 3 milliárd 999,1 millió forintért visszavásárolja a budapesti, harmadik kerületi Hajógyári-szigeten lévő hét ingatlant, amelyen a beruházó eredetileg Álom-sziget néven szórakoztató központot kívánt létesíteni - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

Végre megint a gyerekeké a Hajógyári-sziget 

A Generali Gyerek Sziget harmadik hétvégéjén visszaköltözik a Hajógyári- szigetre és ennek örömére talán az egyik legpazarabb – és szokás szerint ingyenes-programkínálattal várja fiatal és már nem annyira fiatal rajongóit. Itt lesz a  Rippel fivérek Mozgásakadémiája, Rézerdő lakói, a muzikálisabb lurkókat a Vacka Rádió és a Kis hableány gyermekmusical szórakoztatja majd, az aktívabbakat többek között  kutyafrizbi-bajnokság, Artista iskola Bohóctanoda  és a kézműveskedés kötheti le.

Sziget: vezetett túrák és városnéző alkalmazás 

A sziget Kulturális Iroda és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata közös sajtótájékoztatót tartott a Sziget 20. évfordulója alkalmából.

Zárul a Gyerek Sziget 

Magyarország legnagyobb ingyenes családi rendezvényének utolsó hétvégéjén is programokban, élményekben tobzódtak kicsik és nagyok a Hajógyári-szigeten.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!