Zöld úton a zöld termékek zöme

Zöld úton a zöld termékek zöme 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére 2021-ben új elemmel bővítette vizsgálati palettáját a fogyasztóvédelmi hatóság. Három önálló ellenőrzésben - általánosságban és kétféle kozmetikumra célzottan - is megnézték, hogy a "natúr", "bio" vagy "vegán" megjelöléssel kínált termékek zöld tulajdonságai dokumentumokkal igazolhatók-e. 
1 milliárddal támogatják a bringás közlekedés térnyerését

1 milliárddal támogatják a bringás közlekedés térnyerését 

Jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Határ menti kerékpáros rendezvények létrejöttét segítik 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 23 millió forinttal támogatja a környezettudatos szemléletet erősítő, határokon átnyúló kerékpáros túrák, programok megvalósítását a Kerékpárral 7 határon át programsorozatban - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.
2,5 millió forint összegű bírság a súlyosabb mulasztások nyomán

2,5 millió forint összegű bírság a súlyosabb mulasztások nyomán 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is ügyel az aquaparkokban kikapcsolódó családok és gyermekek biztonságára. A fogyasztóvédelmi hatóság az ország minden részében ellenőrizte a strandokon, aquparkokban lévő csúszdák és más vízi élményeszközök üzemeltetési körülményeit.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!