Három év után megérkezett az első kínai turistacsoport

Három év után megérkezett az első kínai turistacsoport 

Mérföldkő a hazai turizmusban: az Air China Csunkingból induló repülőgépe április 5-én földet ért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, fedélzetén három év kihagyás után az első hivatalos kínai turistacsoporttal. 2023 januárjában a kínai kormány ‒ a pandémia óta elsőként ‒ az Európai Unió tagállamai közül hazánkba engedélyezte a kínai utazási irodáknak, hogy csoportos turistavízummal társasutakat szervezzenek. A most nyitó kínai piacon millió turista várja, hogy útnak indulhasson. A kínai utaztatók 8-10 napos, csak magyarországi helyszíneket kínáló túraajánlatai révén hamarosan akár megtöbbszöröződhet a vendégforgalom a világ egyik legjelentősebb küldőországából - tájékoztatta lapunkat az MTÜ.
Kambodzsa szárnyaló beutazással számol

Kambodzsa szárnyaló beutazással számol 

A kínai tulajdonú Ruili Airlines első  - a kambodzsai  Sihanoukville-be indított -  menetrendszerű járata   január 27-én szállt le, összesen 104 utassal a fedélzetén. Az utasok a Yunnan tartománybeli Kunming Changshui nemzetközi repülőtérről érkeztek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!