Kambodzsa szárnyaló beutazással számol

A kínai tulajdonú Ruili Airlines első  - a kambodzsai  Sihanoukville-be indított -  menetrendszerű járata   január 27-én szállt le, összesen 104 utassal a fedélzetén. Az utasok a Yunnan tartománybeli Kunming Changshui nemzetközi repülőtérről érkeztek.

A Turisztikai Minisztérium államtitkára, Hor Sarun vezette küldöttség üdvözölte az első légi úton érkező kínai turistákat. A járatok újraindítása várhatóan hídként szolgál majd a kínai turisták beáramlásához, miután Kína feloldotta az utazási korlátozásokat. Chea Aun, polgári légiközlekedési államtitkár elmondta, hogy számítása szerit a Kambodzsába érkező kínai turisták száma néhány éven belül eléri a járvány előtti szintet. Sihanoukville mellett továbbra is érkeznek menetrendszerű járatok Phnom Penh és Siem Reap nemzetközi repülőtereire.

s

Sárdi Rudolf, a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztériumának kelet-európai képviselője elmondta, hogy 2019-ben 2,36 millió kínai turista látogatott a királyságba és mintegy 1,8 milliárd dollár bevételt generáltak. Az összturizmusból származó idei bevételek várhatóan elérik a 4 milliárd dollárt, 15 millió belföldi és négymillió külföldi látogatónak köszönhetően. Tavaly 2,2 millió külföldi látogatót fogadtak, a 2021-es 200 ezerrel szemben.

Kína a világ legfontosabb kiutazó turisztikai piaca, így annak újraindulása nemcsak Kambodzsa, hanem az egész világ számára hatalmas jelentőséggel bír. Thong Khon Kambodzsa turisztikai minisztere hangsúlyozta, hogy a Királyság az előrejelzések szerint 2023-ban legalább 1 millió kínai turista fogadásával számol a 2022-es 110 ezres számmal szemben.

A magyar turisták körében is nagyon kedvelt desztináció a Kambodzsai Királyság, Elsősorban Angkor Wat szentélykomplexumba látogatnak a turisták, ahol 2-3 napig tartózkodnak. Az infratruktúra bővítésnek köszönhetően az ország főbb idegenforgalmilag érdekes célpontjai is könnyen elérhetőek, mint Sihanukville vagy Phnom Penh. Új gyorsforgalmi utak, repülőterek, gyorsvonat közlekedés beindítása, a szállodai kapacitás növelése és az idegenforgalmi szakemberek képzésének javítása mind hozzájárul, hogy a turisták, hosszabb időt töltsenek a királyságban és minőségi szolgáltatásban részesüljenek.


Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA

Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA  

Jön az ETA, vagyis az elektronikus utazási engedély, és máris emelik az árát.
OTP Travel: ütős katalógusbemutató exkluzív helyszínen

OTP Travel: ütős katalógusbemutató exkluzív helyszínen 

Az OTP Travel rendhagyó rendezvényén mutatta be viszonteladói partnereinek a 2025. évi utazási katalógusát.
Versenyeznek a művészek a Sagrada Familia főhomlokzatának kialakításáért

Versenyeznek a művészek a Sagrada Familia főhomlokzatának kialakításáért 

Mindhárom alkotótól „művészeti javaslatokat” rendelnek, és ezek alapján dönt majd a kuratórium arról, hogy kire vagy kikre bízzák az úgynevezett Dicsőség homlokzat elkészítését.
Indul a főszezon: Milánóban fokozottan védik a turistákat

Indul a főszezon: Milánóban fokozottan védik a turistákat 

Ezzel a Róma utáni második legnagyobb olasz városban nyolcra emelkedett az úgynevezett vörös zónák száma, ahol a megszigorított biztonsági intézkedések érvényesek.
Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán

Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán 

Szabadtéri kalandok, kreatív foglalkozások, színházi előadások és izgalmas felfedezések a programban.
Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró

Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró 

Egyiptomban történt a baleset, hatan meghaltak a jelentések szerint.
Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.