Négycsillagos szálloda épülhet Mezőhegyesen 

A már meglévő Hotel Nonius fejlesztésére kapott forrást a ménesbirtok.  

Kisfaludy-pályázat: 3 hónap haladék 

A Magyar Turisztikai Ügynökség március 31-ig meghosszabbította a pályázaton nyertes magán- és egyéb szálláshelyek számára a források felhasználásának határidejét. 

Eddig több mint 14 ezren pályáztak magánszálláshelyek felújítására 

Eddig több mint 14 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. június 4-e óta elérhető magán- és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírásra 42,8 milliárd forint értékben - mondta Horváth Péter, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Két új szálloda is épül Debrecenben

Két új szálloda is épül Debrecenben 

A Kisfaludy programban elnyert támogatásnak köszönhetően két hajdúszobosz­lói hotel szolgáltatási színvonalának emelését, és két új debreceni hotel építését tudják megvalósítani.

Így áll most a Kisfaludy szálláshely-pályázat  

2020. május 25-én jelent meg a Magánszálláshelyek és Egyéb szálláshely fejlesztése elnevezésű pályázat, amelynek keret összege 60 milliárd Forint. Ezáltal Magyarország minden magán és - egyéb szálláshely tulajdonosa és üzemeltetője pályázati lehetőséghez jut valamennyi, a vidéki térségben működő, legfeljebb 8 szobával rendelkező magánszálláshely, minden egyes szoba felújításához 1 millió forintot ad a kormány még ebben az évben. Esztergomban tartottak a témában sajtótájékoztatót. 
Megjelent a pályázat a szálláshelyek fejlesztésére

Megjelent a pályázat a szálláshelyek fejlesztésére 

A kiírás keretösszege 60 milliárd forint, a támogatási igényt 2020. június 4. és 2020. július 15. között lehet benyújtani.

A Hotel Azúr is megújul a Balatonnál 

A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Programban eddig 700 pályázatot bírált el pozitívan a Magyar Turisztikai Ügynökség. Köztük több somogyi kisvállalkozás fejleszthet az állami milliókból.

Ezek a Kisfaludy Program nyertesei 

A 2017-ben útjára indított Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Program keretében 2030-ig 300 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztési beruházás valósulhat meg Magyarországon. Ennek felét hazai költségvetésből, vissza nem térítendő támogatásként biztosítja a kormány.

Eredményhirdetés következik 

Több mint 700 magyarországi panzió és szálloda nyert költségvetési  támogatást szálláshelyfejlesztésre - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, aki hétfőn hirdette ki a Kisfaludy-program keretében szálláshelyfejlesztésre meghirdetett pályázatok eredményét.
A Balaton és a Sopron-Fertő térségekben is lehet pályázni a Kisfaludy programra

A Balaton és a Sopron-Fertő térségekben is lehet pályázni a Kisfaludy programra 

Annak érdekében, hogy a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek és desztinációk meg tudjanak felelni a modern, XXI. századi turizmus kihívásainak és a vendégek igényeinek, elengedhetetlen a szükséges, fenntartható és minőségi szállodai kínálat biztosítása.

Breaking: még több szálláshely pályázhat támogatásért! 

Jelentősen szélesedik azoknak a köre, akik vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek panziójuk fejlesztésre a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukción keresztül, így ezek a szálláshelytípusok üzleti szempontból fenntarthatóbban működhetnek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!