Díjazták a Középkori templomok útját 

A tematikus útvonal marketingtevékenységéért kapott elismerést.

Vallási túravezetői tanfolyam indul 

A Középkori templomok útja hivatalos túravezetői lehetnek azok, akik sikeresen elvégzik az SZSZBMFÜ (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökség) Nonprofit kft. és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és Nyíregyháza Városi Természetbarát Szövetség által szervezett és most induló, középfokú (bronzjelvényes) gyalogos és kerékpáros túravezetői tanfolyamát. 

Vallási és kulturális örökség a Középkori Templomok Útján 

A Középkori Templomok Útja – mint tematikus útvonal – öt évvel ezelőtt indult el azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel ismertesse meg az érdeklődőket.

Átadják a felújított Középkori templomok útját 

A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával, a Középkori templomok útjának turisztikai attrakciófejlesztése című projekt keretében több szatmári és partiumi templom műemléki helyreállítása és látogatóbarát fejlesztése valósult meg az elmúlt két évben.

Komplex marketingmunka indult a Középkori templomok tematikus út népszerűsítésére 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. kezdeményezésére, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának szakmai támogatásával nagyszabású promóciós munka vette kezdetét Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középkori templomainak népszerűsítésére.
Középkori templomok útja

Középkori templomok útja 

Nagyszabású program köti össze Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kárpátalja és a romániai Szatmár megye középkori templomait.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!