Lézerrel szúrják ki a hamisított borokat

Lézerrel szúrják ki a hamisított borokat 

Lézerfény terjedésének mérésével elsőként sikerült kimutatniuk a borok hamisítását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Salernoi Egyetem kutatóinak – derült ki a Processes szakfolyóiratban közzétett tanulmányból. Az új technológia különlegessége, hogy fehér és vörösborok esetében, valamint egészen apró beavatkozás esetén is segíthet észlelni a hamisítást, a módszer továbbfejlesztésével tehát sokkal könnyebbé válhat majd az ellenőrök dolga.

Továbbra is gyakran zavarják lézerrel a repülőket 

Budapest légterében továbbra is gyakran fordul elő, hogy lézerrel zavarják a pilótákat a földről, veszélybe sodorva ezzel a repülőgépeken utazók életét - közölte a HungaroControl Zrt. pénteken az MTI-vel.

Talán Jediknek képzelik magukat?! 

Egyre több a repülésbiztonságra kockázatos lézerzavarás Magyarországon, az idén eddig közel száz bejelentés érkezett a HungaroControlhoz. Csak októberben kilencszer jelezte valamelyik repülőgép személyzete, hogy lézer zavarta őket felszállás vagy leszállás közben. A HungaroControl minden esetben azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket - közölte a Hungarocontrol.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!