Újra jár az M3-as metró!

Újra jár az M3-as metró! 

A nyárra tervezett felújítási munkák befejeztével augusztus közepétől, hétfő óta újra jár az M3-as metró a déli szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között.

Újabb helyen figyel majd a Nagy Testvér 

Kedden forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Mogyoródnál, mert forgalomfigyelő kamera-oszlopot állítanak - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn.
Forgalmi rend változás az M3-as vonalán

Forgalmi rend változás az M3-as vonalán 

Az oktatási intézményekben március 29-től április 3-ig tart a tavaszi szünet, ebben az időszakban munkanapokon az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben. A tavaly óta ünnepnapnak számító nagypénteken, március 30-án az ünnepnapi menetrend lesz érvényben. Március 31-én, szombaton a szombati, április 1-jén, húsvét vasárnap és 2-án, húsvét hétfőn az ünnepi menetrendet kell figyelni.

Jövőre készülhet el a XV. kerületben az M3-as zajvédő fala 

A tervek szerint 2018-ban készülhet el a zajvédő fal az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán, a XV. kerületben - derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett javaslatból.
Súlyos baleset az M3-ason - debreceni utazási iroda busza fordult oldalára

Súlyos baleset az M3-ason - debreceni utazási iroda busza fordult oldalára 

Az elsődleges adatok szerint hárman haltak meg abban a buszbalesetben, amely szombaton éjfél előtt történt az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon, a 133-as kilométerszelvénynél. A már felborult járműnek több autó is nekirohant - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Az M3-as metró is megújul 

Megkezdte az M3-as metró felújításáról szóló egyeztetéseket Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Tarlós István Budapest főpolgármestere szerdán Budapesten - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya az MTI-vel.

Záhonyig épül tovább az M3 autópálya 

Év végéig Vásárosnaményig ér el az M3 autópálya, a folytatás M34 számozással Záhonyig fut tovább, a kormány uniós forrásból kívánja megépíteni a folytatást - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

35 éves terv valósulhat meg 3 év múlva Egerben 

Mégpedig a hevesi megyeszékhelyet az M3-as autópályával összekötő útszakasz formájában.

Életmentő gép az M3-ason 

A legnagyobb hazai olajtársaság 12 töltőállomásán helyezett el életmentő félautomata defibrillátorokat.

Összekötik Egert az M3-assal 

Várhatóan 2012-re fejeződhet be az Egert az M3-assal összekötő út építésének előkészítése – olvasható a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből.

Újabb átadott kilométerek az M3-ason 

2010. szeptember 27-étől 33,8 kilométerrel kibővülve jövőre már Őrig ér az M3-as autópálya.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!