A légi árufuvarozás csökkent, az utasforgalom viszont szárnyalt 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint hároméves mélypontra került a légi áruszállítás, miután az idén januárban közel 2 százalékkal csökkent a szektor teljesítménye az előző évihez viszonyítva. Eközben az utasforgalom a sokéves átlag felett bővült - írja az MTI.

Új feladatok 2012-től a BKK hatáskörében 

A Fővárosi Közgyűlés döntései alapján 2012. január 1-jétől a Budapesti Közlekedési Központ látja el a fővárosi főutak és műtárgyak, illetve tömegközlekedési útvonalak kezelését, Budapest összes útján a forgalmi rend kialakításával, a jelzőlámpa-rendszer fenntartásával kapcsolatos feladatokat, a tömegközlekedési kezelői feladatokat (menetrend-módosítások és viteldíj-változások döntésre előkészítése), a taxiközlekedéssel kapcsolatos szervezési feladatokat, a taxiállomások üzemeltetését, a várakozó helyek fenntartását és üzemeltetését, valamint a teherforgalmi behajtási hozzájárulások – önkormányzat nevében történő - kiadásával kapcsolatos egyes közszolgáltatási feladatokat. A BKK hatáskörébe tartoznak a Főváros tulajdonában álló belvárosi főutakon a parkolással kapcsolatos közfeladatok is, tájékoztatta lapunkat a BKK.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!