Jaj, ezeknek az engedély nélkül épült luxusüdülőknek!

Jaj, ezeknek az engedély nélkül épült luxusüdülőknek! 

Legalább 70 luxusüdülőt foglalt le a koszovói rendőrség a koszovói Brezovica síközpont területén, mert a gyanú szerint a tulajdonosok megvesztegetéssel jutottak építési engedélyhez - jelentette a Koha Ditore című pristinai napilap pénteken.

Csaló taxisok 500 millió kárt okoztak a Ferihegynek 

A Zóna Taxi vezetője 11 millió forinttal fizette le a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és helyettesét, hogy a 2006-os reptéri taxis pályázatot cégü nyerje meg - adta hírül az Index a Fővárosi Főügyészség vádiratára hivatkozva.

Veszteséges negyedév a Lufthansánál 

A tavalyi rekordév után ismét vesztesége keletkezett a Lufthansának az idei első negyedévben elsősorban az üzemanyag drágulása, az észak-afrikai zavargások, illetve a Japánban bekövetkezett természeti katasztrófa miatt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!