Kulturista kalandjáratok Budapesten

Kulturista kalandjáratok Budapesten 

Kulturizmus Napja néven új hagyományt indít négy alternatív városnéző, programszervező vállalkozás, hogy közösen még nagyobb hangsúlyt adjanak a ténynek: az idegenforgalom területén a világ számos országához hasonlóan Magyarországon is egyre komolyabb szerepe van a nem hagyományos városi élményeknek.
Lekvárgyár és hüttehangulat

Lekvárgyár és hüttehangulat 

Kétségtelen, hogy Salzburg tartományban november végétől áprilisig a síelés és a téli sportok körül zajlik az élet. Összesen 22 sírégiót tartanak számon, 1700 km sípályával. 2200 km sífutópályával, 2600 km téli túraútvonallal és nem utolsósorban 410 síkunyhóval. Salzburg azonban nem csak a sífanatikusok számára kedvelt úti cél: rendezvényekkel, kulturális és kulináris programokkal csalogatják a látogatókat.

Alternatív szolgáltató idegenvezetője a legjobbak között 

Az immár hagyományosnak számító Év Idegenvezető díjának átadására szerda este került sor, ünnepélyes keretek között. 

A vízek országa 

Hazánk egyik legismertebb belföldi és nemzetközi vonzerejét jelentik gyógy- és termálvizeink. Az elmúlt tíz évben az első Széchenyi-terv keretében, majd uniós források bevonásával tucatnyi fürdőfejlesztés és szállodai wellnessberuházás valósult meg az országban. Fejlesztések jelenleg is folynak, az aktuális projekteket vettük számba cikkünkben, regionális bontásban. A beruházások nyereséges működtetése és megtérülése azonban több esetben bizonytalan – állítja Kovacsics Imre, a Spa Hungary Holding vezérigazgatója.

Több jut jövőre a gyógyfürdők támogatott szolgáltatásaira 

Várhatóan 200 millió forinttal, vagyis öt százalékkal növekszik jövőre a gyógyfürdőkben igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások támogatására fordítható összeg – közölte a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke Zalakaroson.
Kulturális központ Martfűn

Kulturális központ Martfűn 

Félidejéhez közeledik a Martfű Termál SPA egészség és rekreációs központ szolgáltatóházának építése – számolt be november végén a Martfű Termál SPA tulajdonosa.
Boros kalandok, kalandos borzongások Tokaj-Hegyalján

Boros kalandok, kalandos borzongások Tokaj-Hegyalján 

A nyár, a fesztiválszezon végével Tokaj-Hegyalján nem áll meg az élet. A programkínálat a változó őszi természethez hasonlóan tarka. Akár már egy hétvégét is el lehet tölteni itt úgy, hogy abba minden beleférjen: kis kultúra, némi sport, csipetnyi wellness, mindez gasztronómiai élményekkel fűszerezve. Munkatársunktól
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!