Új alaptábor kell a Mount Everestnél

Új alaptábor kell a Mount Everestnél 

Új helyszínre költöztetik a Mount Everest alaptáborát, miután a globális felmelegedés és az emberi jelenlét miatt a jelenlegi tábor egyre kevésbé biztonságos.
300

300 

Lezárták a mászóengedéllyel nem rendelkező látogatók előtt az alaptábort a Mount Everest (Csomolungma) északi, kínai oldalán a területen egyre súlyosbodó hulladékprobléma miatt - írja az MTI.
Egyszer az életben: gyalogtúra a Mount Everest alaptáborba

Egyszer az életben: gyalogtúra a Mount Everest alaptáborba 

Kimerülten, de büszkén és addig nem tapasztalt élményekkel feltöltődve ültünk a gyalogtúra induló és egyben befejező állomását is jelentő kisváros, Lukla egyik szállásának éttermében. A levest kanalazva megkérdeztem túratársaimat: van-e az a pénz, amiért holnap visszaindulnátok erre az útra? Kis gondolkodás után nemleges válaszok, majd milliós összegek kezdtek el repkedni, amire mosolyogva néztünk össze és megállapítottuk: életünk egyik legnagyobb élményén vagyunk túl, mégsem indulnánk vissza. Ugyanakkor tudtuk, hogy a Mount Everest alaptábor túra során átélt fizikai és lelki utazás élményeit utólag fogjuk igazán értékelni. És így is lett: mióta hazajöttünk, hiányzik a hegy, a csapat, a nepáli emberek elképesztő kedvessége és a napi adrenalinbomba, amit gyalogtúránk 11 napja jelentett.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!