Találja ki, melyik lett az Év Fürdője 2016-ban!

Találja ki, melyik lett az Év Fürdője 2016-ban! 

Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. A végeredmény változatos képet mutat: a nyertesek az ország egymástól távoli pontjairól kerültek ki, és jellegükben is mások. Idén egy barlangfürdőt, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban.
Hazai fürdők, amelyeket ki kell próbálni

Hazai fürdők, amelyeket ki kell próbálni 

Néhány forró, kánikulai héten ugyan már túl vagyunk, de biztosak lehetünk benne, hogy a nyárnak vannak még tartalékai. Az Év Fürdője szavazás szervezői ajánlanak most hét különleges fürdőt, amelyeket érdemes ezen nyáron kipróbálni.

A nagyközönség kiválasztotta az Év Fürdőit 

170 ezer szavazat értékelt több mint 200 hazai fürdőt.
TOP 7 fürdő, ahová még érdemes ellátogatni a nyáron

TOP 7 fürdő, ahová még érdemes ellátogatni a nyáron 

Hivatalosan már csupán három hétvége van hátra a nyárból, ezért érdemes alaposan megfontolni, melyik fürdőt vagy strandot választjuk a nyár utolsó napsugarainak kiélvezésére. Az Év Fürdője közönségszavazása alapján hét fürdőt mindenképpen érdemes kipróbálni.

Közel 200 fürdő versenyzik az Év Fürdője címért 

Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát.A közönségszavazás június 4-én kezdődött és szeptember 30-ig tart a www.azevfurdoje.hu oldalon.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!