A nagyközönség kiválasztotta az Év Fürdőit

170 ezer szavazat értékelt több mint 200 hazai fürdőt.

A sajtótájékoztatón Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkárának bevezetőjéből ismét megtudhattuk, hogy az idei év rekordév lesz. A látogatók száma várhatóan meghaladja a 2014-es év 37,9 milliós adatát is. A 21. század a hazai fürdők reneszánszának tekinthető, a sok új létesítmény népszerűsítésére indult az Év Fürdője 2015 közönségszavazás. A Magyar Fürdőszövetség október második hétvégéjét pedig a Fürdőkultúra Napjává nyilvánította. A további sikerekhez azonban szükségesnek látszik az OEP-támogatás felemelése és áfa-csökkentés is.

Sánta Tibor, Az Év Fürdője 2015 főszervezője ismertette, hogy a szavazást három kategóriában hirdették meg, gondolva a kisebb vagy kevésbé ismert fürdőkre is.

Az Év Fürdője idén a hajdúszoboszlói Hungarospa lett, mely nemcsak az ország, de egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is.

Az Év Feltörekvő Fürdőjének a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központot választották a szavazók. Különlegessége a mínusz 120-170 Celsius fok közötti hőmérsékletű krioszauna.

A Helyiek Kedvenc Fürdője címet a tiszakécskei Kerekdombi Termálfürdő nyerte, ahol Magyarország legnagyobb szabadtéri Kneipp-ligete található.

A különböző kategóriák további helyezettjeit böngészve feltűnt, hogy a „nagyok” (Budapest, Hévíz, Harkány) nem tudtak a dobogó felső fokára kerülni, a nagyarányú nemzetközi vendégforgalom a szavazásnál éppen hátránynak bizonyult, ők ugyanis nem szavaztak). A Feltörekvő Fürdők inkább az Alföld, a Helyiek Kedvenc Fürdői pedig főként a Dunántúlon találhatók. Késhegyre menő verseny ez utóbbi két kategóriában alakult ki, hiszen a helyiek lokálpatriotizmusa itt tudott igen erősen megnyilvánulni.

Bővebb infó: www.azevfurdoje.hu


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.