Új cégben folytatja tevékenységét a hírhedt Beck Reisen 

Júliusban elrendelte a bíróság a termékbemutatókat szervező és kapcsolt szolgáltatásként utazásokat kínáló, cseh gyökerű Beck Reisen felszámolását, amelynek az elmúlt években számos botrányos ügye volt. A tulajdonos azonban nem adja fel magyarországi ténykedését, februárban új céget alapított, aminek már utazásközvetítői engedélye is van, honlapján továbbra is kínálja több tíz- illetve százezer forintos termékeit, valamint útjait, illetve vélhetően bemutatókat is szervez a korábban Beck Tours & Plan néven futó, Magyar Travel Kft.-re átkeresztelt cégen keresztül, írja hírében a Gazdasag.hu.

Nyolcmilliót szabtak ki a Beck Reisenre 

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Beck Reisen Kft. 2010. februárja és májusa között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás a 2010. évben a fogyasztóknak egyiptomi, nílusi hajóutakról, illetve az éves Beck utazási klubtagságra vonatkozó nyereményekről adott megtévesztő tájékoztatásokat. Az utazásszervező emiatt 8.000.000 Ft bírságot kapott.

Beck Reisen: engedély visszavonás helybenhagyva 

Másodfokon is helybenhagyták a győri Beck Reisen Kft. utazásszervezői engedélyének visszavonását - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.

Botrány a Beck Reisen körül 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ugyan még tavaly visszavonta a győri Beck Reisen utazásszervezésre vonatkozó engedélyét, az azonban ennek és a külügy tiltása ellenére utaztatott luxori indulással egyiptomi  hajóútra.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!