Magyar biosörök akár hajdinából is

Magyar biosörök akár hajdinából is 

Magyar biosör-termékcsaládot fejlesztett ki alternatív gabonafélékből hatéves kutatómunkával a Körös-Maros Biofarm Kft. vezette Elixbeer Konzorcium csaknem 400 millió forint uniós támogatás felhasználásával - mondta Várhelyi Zoltán, a kft. projektmenedzsere az MTI-nek.
Ivott már Alakort?

Ivott már Alakort? 

Alakor biosört választotta szeptember 10-én a 2016-os Év Biotermékének a Magyar Biokultúra Szövetség által felkért szakmai zsűri. Az ital egy másik, 18 búzasört rangsoroló megmérettetésen német, osztrák, francia és belga vetélytársakat megelőzve második helyezést ért el. Az alig három éve kapható, egyetlen hazai versenyzőt ebben a körképben csak egy 570 éves belga sör előzte meg.
Petricsészétől a palackig

Petricsészétől a palackig 

Idén júliusban zárul az Alkobeer projekt, amelynek Magyarország egyetlen biosörét köszönhetjük. A 2008-ban indult munka a gabonanemesítéstől az áruházak polcaiig vitte végig a fejlesztési folyamatot. Mára az ital a legtöbb élelmiszerláncnál kapható, eladásai lendületesen növekednek, így a több szempontból különleges terméknek mostantól önállóan kell bizonyítania életképességét a piacon.
Ihatóvá tették a 10 ezer éves búzát

Ihatóvá tették a 10 ezer éves búzát  

Elkészült az első hazai gyártású biosör. A különösen tiszta ital egy tudományos kutatóközpont, egy egyetemi tanszék, egy biogazdaság és egy ellenőrző-tanúsító szervezet összefogásával jött létre. A gabonanemesítéstől a palackozásig ívelő projekt eredménye nem csak jóízű és vegyszermentes, de antioxidánsokban, nyomelemekben is gazdagabb a többi sörnél.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!