Milyen desszertbort tegyünk a karácsonyi asztalra?

Szinte elképzelhetetlen az ünnepi asztal valamilyen természetes édes bor nélkül, legyen az aszú, szamorodni, késői szüret vagy jégbor. A Pince Művek válogatása nagyszerűre sikeredett. A felsorolt desszertborok ugyanis különbözőképpen készülnek, de ami biztosan közös bennük: természetesen édesek, s ha jól sikerülnek, koncentráltan gyümölcsösek, illatosak, gazdagok.

Magasabb sebességbe kapcsol a tokaji 

Széles körű nemzetközi marketingkampány indul 2015-ben a tokaji borok külföldi ismertségének és presztízsének erősítése érdekében. A Tokaj Kereskedőház kezdeményezésére és közreműködésével jövőre a legnevesebb tokaji pincészetek termékei rangos külföldi események egész során mutatkozhatnak be. A nemzetközi kiállítások és vásárok mellett a borászati társaság szakmai konferenciákon, valamint mesterkurzusokon és kóstolókon igyekszik majd a borszakértők, valamint a borkedvelő fogyasztók figyelmét ráirányítani a tokaji borokra. A 2015-ös kampány két legfontosabb célterülete az Egyesült Államok és Kína, amelyek az elkövetkező években a tokaji borok legfontosabb exportpiacává válhatnak. A külföldi marketingakciók mellett cél, hogy minél több külföldi véleményvezér testközelből is megismerje Tokajt. Ennek érdekében a Tokaj Kereskedőház rangos nemzetközi szakmai konferenciákat szeretne házigazdaként vendégül látni Tokajban.

A bor, mint iránytű

A bor, mint iránytű 

A borok és gasztronómia – a mindennapokon túl – egyre meghatározóbb szempont a következő úti cél kiválasztásakor is. Ezért az első Magyar-Osztrák Bortalálkozón résztvevő hazai és osztrák borászok erről és két ország közös kihívásairól cserélnek majd tapasztalatot a DiVino Borbárban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!