A megszűnő háttérintézmények között van az örökségkezelő központ is

A megszűnő háttérintézmények között van az örökségkezelő központ is 

Kedden az Index birtokába jutott az első körben megszűnő állami háttérintézményekről szóló előterjesztés, mely szerint többek között a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ is első körben szűnhet meg.

Az engedélyezési hivatal és az örökségkezelő központ is megszűnhet 

Egy új tervezet szerint számos állami intézmény szűnhet meg idén júliustól jogutód nélkül vagy jogutóddal. Utóbbi közé tartozik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) és a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ is.

Kilenc európai világörökségi helyszín képviselője érkezik Hollókőre 

Hollókő Község Önkormányzata két éve nemzetközi együttműködési témájú pályázatot adott be az Európai Unió által meghirdetett ’Interreg IV.C’ programra. 
Kaput nyitnak a Forster-központ műemlékei

Kaput nyitnak a Forster-központ műemlékei 

Nyitott kapukkal várják a látogatókat az ünnepi hosszú hétvégén a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ vagyonkezelésében lévő műemlék épületek országszerte.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!