Rendkívüli közgyűlést tartott július 17-én Budapesten a MaReSz. A találkozó apropóját az adta, hogy az egyik alelnök lemondása miatt szükségessé vált az elnökség új taggal történő kiegészítése, valamint az alelnöki pozíció betöltése. Az elnökségi tagságra a hivatalos jelölési folyamat keretében Tatár György, a HotelPremio Group alapítója és vezérigazgatója vállalta a jelöltséget.
Fotó: MaReSz
Bemutatkozásában Tatár György hangsúlyozta:
1997 óta, vagyis közel három évtizede dolgozik a turizmus és a rendezvényipar területén, ez idő alatt jelentős tapasztalatot szerzett az üzleti turizmus és a MICE-szektor működésében.
A szakember szerint a piac komoly változások előtt áll, amelyekre a szakmának közösen kell reagálnia. Mint fogalmazott, vállalkozását mindig piaci alapokon működtette, és ezt a szemléletet kívánja képviselni a MaReSz Elnökségében is.
Elmondta azt is, hogy céljai között szerepel a rendezvényügynökségi tagozat érdekeinek még hatékonyabb képviselete, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével (MSZÉSZ) fennálló stratégiai kapcsolat további erősítése.
Kiemelte:
olyan gyakorlati együttműködések kialakítására törekszik, amelyek mindkét szakmai szervezet és a teljes ágazat számára kölcsönösen előnyösek lehetnek.
A mostani, 2028 májusáig tartó választási ciklus végéig kívánja ellátni megbízatását, és amennyiben munkájával érdemben hozzá tud járulni a MaReSz céljaihoz, elkötelezetten kíván részt venni a szövetség vezetésének munkájában.
A turisztikai szakember több mint 25 éve meghatározó alakja a magyar üzleti turizmusnak és rendezvényiparnak. A HotelPremio Group alapító-tulajdonosaként a vállalatot Magyarország egyik vezető üzleti utaztatási és MICE-szolgáltatójává építette fel.
A szakember az elmúlt években aktívan részt vett a turisztikai ágazat fejlődését segítő kezdeményezésekben, valamint a szakmai együttműködések erősítésében is.
A közgyűlés titkos szavazással döntött az új elnökségi tag személyéről. Tatár Györgyöt ellenszavazat nélkül, 25 igen szavazattal és 6 tartózkodás mellett választották meg a MaReSz Elnökségének tagjává.
Az új elnökség felállását követően a testület javaslatára a közgyűlés az alelnöki tisztségről is szavazott. A voksolás eredményeként Tatár Györgyöt ugyancsak ellenszavazat nélkül választották meg a MaReSz egyik alelnökének: a döntést 26 igen szavazat és 5 tartózkodás támogatta.
A közgyűlést a TRIBE Budapest Stadium Hotelben tartották.