A 7. század végén vagy a 8. század elején elsüllyedt hajó maradványait 2015 óta kutatják. Korát a Hérakleiosz-dinasztia négy uralkodójának a roncsnál megtalált aranypénzei alapján határozták meg. A feltárás eredményeit a Horvát Restaurátori Intézet vízalatti régészeti osztályának szakemberei ismertették a Mljet szigetén fekvő Polacéban.
A roncsból több mint negyven, összesen mintegy hatszáz grammot nyomó aranytárgy került elő.
A leletek között négy arany övgarnitúra, egy smaragddal, rubinnal és gyöngyökkel díszített állcsat, valamint egy császári képmással ellátott arany pecsétgyűrű is található.
Fotó: Wikimedia Commons
Igor Miholjek projektvezető felbecsülhetetlen kulturális örökségnek nevezte a leletegyüttest, amelyhez foghatót szerinte eddig nem tártak fel a Földközi-tenger vízalatti régészeti lelőhelyein.
A fedélzetről amforák, kerámiaedények, mérlegek és súlyok, valamint elefántcsontból készült játékzsetonok és dobókockák is előkerültek.
A szakemberek szerint a tárgyak a Bizánci Birodalom kiterjedt kereskedelmi kapcsolataira utalnak.
A fényűző tárgyak alapján a régészek úgy vélik, hogy a hajó nem közönséges kereskedelmi rakományt szállított. Feltételezésük szerint egy magas rangú császári tisztségviselő utazhatott rajta, és akár diplomáciai ajándékokat is vihetett magával.
A szakemberek a hajó faszerkezetének maradványait is vizsgálják. Az elemzéstől új ismereteket várnak a korszak kevéssé ismert hajóépítési módszereiről. A lelőhelyet háromdimenziós szkenneléssel és fotogrammetriai módszerekkel dokumentálják.
A kutatás eredményeit az év végére tervezett kiállításon mutatják be. A feltárásról és Mljet vízalatti kulturális örökségéről dokumentumfilm is készül.
A horvát kutatók az elmúlt csaknem két évtizedben több mint húsz régészeti értékű hajóroncsot azonosítottak Mljet térségében.