Megtörtént a szezon első halálos lavinabalesete Ausztriában

Megtörtént a szezon első halálos lavinabalesete Ausztriában 

Csütörtök délután a tiroli Kaunertal közelében egy 41 éves lengyel sítúrázó vesztette életét, amikor lavina elsodorta és teljesen betemette. A sítúrázót kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni.
41 halott egy moszkvai kényszerleszállásban

41 halott egy moszkvai kényszerleszállásban 

Negyvenegy ember halt meg az Aeroflot SSJ-100-as utasszállító gépének moszkvai kényszerleszállása során - közölte vasárnap este a kiemelt fontosságú balesetek és bűnügyek esetében eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vasárnap este Moszkvában.

Missouri hajókatasztrófa: eddig 17 a halálos áldozatok száma 

A Missouriban történt hajókatasztrófának eddig 17 halálos áldozata van, köztük egy 11 fős család kilenc tagja.A kacsahajó csütörtök este a Missouri állam délnyugati vidékén fekvő Branson üdülőváros egyik taván borult fel és süllyedt el, fedélzetén 31 turistával.

Romániának nem tett jót az eső 

Több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett  az árvíz Romániában, az ország csaknem száz településén keletkeztek jelentős károk - derült ki a bukaresti belügyminisztérium vasárnapi összesítéséből.

139 turista vesztette életét az osztrák hegyekben 

Az osztrák hegyekben 139 turista halt meg az idei nyári szezonban, tízzel kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában.
Két halálos baleset egy nap alatt a Magas-Tátrában

Két halálos baleset egy nap alatt a Magas-Tátrában 

Egy 78 éves, ismert szlovák hegymászó és egy 36 éves szlovák nő hunyt el, miután megcsúsztak a jégen és lezuhantak a Magas-Tátrában.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!