Romániának nem tett jót az eső

Több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett  az árvíz Romániában, az ország csaknem száz településén keletkeztek jelentős károk - derült ki a bukaresti belügyminisztérium vasárnapi összesítéséből.

Vasárnap a moldvai Karácsonkő (Piatra Neamt) határában holtan találták meg azt a 48 éves férfit, akit a hordalékfák kihalászása közben még szombaton sodort el a víz a több kilométernyire lévő Garnicea községben. 

Egy Arges megyei férfi akkor vesztette életét, amikor lóháton próbált átkelni a megáradt patakon, egy 81 éves Botosani megyei asszony pedig saját otthonában halt meg, amikor a zivatarok által megrongált házban rászakadt az átázott mennyezet. A hatóságok szerint vízbefulladt az a Vrancea megyei Poiana Cristei-en korábban eltűntnek nyilvánított 70 éves asszony is, akinek a holtestét szombat este találták meg.

A hatóságok szombaton 760, vasárnapra virradó éjszaka pedig további 45 embert lakoltattak ki az árvíz elől, a legtöbbet - több mint hatszázat - Kovászna és Brassó megyében. A több napig tartó heves zivatarok következtében megáradt hegyi patakok több mint 250 házat és 14 főutat öntöttek el.

Vasárnap délben is szünetelt a közlekedés öt főúton és 13 megyei úton. Továbbra is járhatatlan egyebek mellett a Borszéket Karácsonkővel összekötő DN 15-ös főút Poiana Teiului térségében és a Csíkkozmást Kézdivásárhellyel összekötő DN 11B főút Kászonújfalu, illetve Kézdiszárazpatak térségében.

Hét megyei úton is szünetel a közlekedés, közöttük a Kézdivásárhelyt Kovászna városával összekötő DJ 121-es úton Imecsfalva és Szentkatolna között.

A Brassó megyei Bodola (Budila) községben a vasúti híd központi pillérét sodorta el az ár, a híd leomlott, már csak a vasúti pálya elemei lógnak a levegőben.

Vasárnap már csak elvétve fordulhatnak elő Romániában kisebb zivatarok, de a vízügyi szolgálat által az Olt felső szakaszára kiadott narancssárga (másodfokú), illetve a moldvai Szeret és Prut vízgyűjtő medencéjére kiadott sárga (első fokú) árvízvédelmi riasztás vasárnap estig érvényben marad.

Forrás: MTI


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.