Átadták a gyulai Hotel Erkelt 

Mintegy 2,5 milliárd forintból teljesen felújították Gyula legnagyobb szállodáját, a Hunguest Erkel Hotelt - jeentették be a hivatalos megnyitó alkalmából szerdán Gyulán.
Megnyílt a gyulai Hunguest Hotel Erkel

Megnyílt a gyulai Hunguest Hotel Erkel 

Erkel Ferenc szülővárosában, Gyulán szerdán ünnepélyesen megnyílt az Erkel Hotel, amelyből közvetlenül lehet eljutni a Várfürdőbe, és amelynek érdekessége, hogy Munkácsyról elnevezett szárnya három, Dürerről elnevezett szárnya pedig négycsillagos.

Eladták az Erkel Hotel Gyógyszálló Kft-t 

A Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Nyrt. értékesítette Erkel Hotel Gyógyszálló Kft. 100%-os tulajdoni részesedését. A tulajdonváltozás tényét az illetékes Cégbíróság a cégjegyzékbe bejegyezte. A szűkszavú közleményből nem ismerhetjük meg a vásárló fél személyét, illetve a tranzakciós árat sem. A hotel november óta zárva tart, a honlapjukról származó információk szerint 2011 tavaszán megnyitják, a 122 szobával üzemelő Munkácsy szárny mellett, a négy csillagos Dürer szárnyat, ahol 177 standard kétágyas szobával, 5 lakosztállyal és 4 akadálymentes szobával várják a pihenni vágyókat.

Novembertől zárva a gyulai Hotel Erkel 

November 6-án kezdik meg a gyulai Hunguest Hotel Erkel szálloda háromcsillagos Munkácsy szárnyának felújítását, amikor is ez a szárny bezár.

Novembertől zárva a gyulai Hotel Erkel 

Novembertől az átépítési munkák miatt bezár gyulai Hunguest Hotel Erkel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!