Több mint 12 ezer érdeklődő az Idegenvezetők Világnapján Budapesten 

Minden rekordot megdöntött az Idegenvezetői Világnap Budapesten: több mint 12 ezren vettek részt a négynapos programsorozaton.

Hajón, villamoson és gyalog is megismerheti Budapestet az Idegenvezetői Világnapon 

Február 19. és 22. között rendezik meg idén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) támogatásával és a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) társszervezésében az Idegenvezetői Világnaphoz kapcsolódó programsorozatot Budapesten. A különleges városnéző túrák többsége ingyenes, ám sok előzetes regisztrációhoz kötött.

Rekordévet zárt a turizmus 

Rekordévet hagyott maga mögött Magyarország és Budapest turizmusa 2013-ban - hangsúlyozta Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára pénteken az Idegenvezetői Világnap alkalmából rendezett kamarai konferencián.

Idegenvezetők Világnapja belvárosi sétákkal 

2014. február 20-23. között kerül megrendezésre fővárosunkban az Idegenvezetői Világnap.
Itt az ideje az idegenvezetők átpozicionálásnak

Itt az ideje az idegenvezetők átpozicionálásnak 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége tartotta 2014-es közgyűlését január 22-én, amelynek helyszínét a Vogue állóhajó étterem és a Primus hajó biztosította. Az illegális idegenvezetés, az idegenvezetők szerepének átpozicionálása és az idegenvezetők világnapja került fókuszba az idei közgyűlésen. 

Rejtett kincsek, pécsi enteriőrök 

Pécsett a korábbi évek hagyománya alapján ismét a Pécsi Utazás Kiállítással egy időben ünneplik az Idegenvezetők Világnapját.

A Soproni Idegenvezetők Köre is készül a Világnapra 

Négy időpontban indulnak városnéző séták Sopronban február 24-én, az Idegenvezetők Világnapján.

Ingyenes városnézés Kassán 

A Szlovák Idegenforgalmi Hivatal Kassai Kirendeltsége, a kassai Cassoviaturizmus Utazási Iroda és a DELTA Utazási Iroda Európa Kulturális fővárosába várja az érdeklődőket az Idegenvezetők Világnapján.

Idegenvezetői Világnap a Zsolnay negyedben 

Ingyenes idegenvezetéssel, kedvezményes belépéssel ünnepli a Zsolnay Örökségkezelő NKft. az Idegenvezetők Világnapját március 3-án. A világörökségi helyszínek és Zsolnay Kulturális Negyed megtekintésére több csoport is indul szombaton.

Átmenetileg szünetel a városligeti buszparkoló működése 

Vasárnap az Idegenvezetői Világnap rendezvény megrendezése miatt átmenetileg szünetel a Budapesti Közlekedési Központ által üzemeltetett városligeti buszparkoló működése, tájékoztatta lapunkat a BKK.

Három napig tart az idén az Idegenvezetői Világnap 

Az idegenvezetőknek is van világnapjuk, amelyet Budapesten 25 éve hagyományosan február 26-án tartanak. Az idén háromnapos lesz a rendezvény.

Vakon városnézni Budapesten? 

2012. február 25-26-án az Idegenvezetők Világnapján a tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Uniquebudapest ismét meghirdeti a vakoknak szóló rendhagyó városnéző túráját.

A helyi lakosságra is gondol majd a Riverride 

A vízben járó buszt üzemeltető cég a jövőben időnként indít csökkentett árú, a helyi lakosságnak szóló városnézést.

Eger is csatlakozik az Idegenvezetők Világnapjához 

Az Egyesület Eger Idegenforgalmáért szervezésében a Művészetek Házával közösen február 27-én az idegenvezetők felajánlásával, ingyenes városnézéseken vehetnek részt az érdeklődők.

Ingyenes városnézés Veszprémben az idegenvezetők világnapján 

A Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. garantált és ingyenes idegenvezetéseket szervez február 27-ére, az Idegenvezetői Világnap alkalmából.

Nézzen várost az Idegenvezetői Világnapon! 

Idegenvezetők mutatják be a főváros nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődőknek vasárnap az Idegenvezetői Világnapon.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!