Öt év felfüggesztett a makettpark korábbi gazdáinak

Öt év felfüggesztett a makettpark korábbi gazdáinak 

Elsőfokú ítélet hozott szerdán a Szegedi Törvényszék a mórahalmi makettpark ügyében, a vádlottakat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérletében mondták ki bűnösnek felbujtóként, közvetett tettesként, illetve bűnsegédként.
Élethosszi havi járadék az egyiptomi busztragédia károsultjainak

Élethosszi havi járadék az egyiptomi busztragédia károsultjainak 

Nyolc évvel a szörnyűség után komoly előrelépés történt Hurghadában történt busztragédia ügyében. A balesetben tizenegy ember vesztette életét, a sérültek közül pedig jó páran maradandó sérüléseket szenvedtek. Az áldozatok és a sérültek között gyerekek is voltak.

Tíz évet kapott másodfokon a Baumag-ügy fővádlottja 

A hét éve húzódó Baumag-perben szerdán kihirdetett másodfokú ítéletében a legtöbb vádlott ítéletét súlyosbította a bíróság, az elsőrendű vádlott Balázs László büntetését 10 évre emelte a Fővárosi Ítélőtábla büntető tanácsa az első fokon kiszabott 7 év börtön helyett.

Pénzbüntetésre ítélték Repülős Gizit 

Egy 2008 tavaszán, Kisteleken elkövetett lopás miatt jogerősen százezer forint pénzbüntetésre ítélte kedden a Szegedi Törvényszék Kosztár Sándorné Bodnár Gizellát, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.

Börtön a vereckei honfoglalási emlékmű megrongálásáért 

téletet hirdetett a vereckei honfoglalási emlékmű idén februári megrongálása ügyében a helyileg illetékes Volóci Járási Bíróság, amely bűnösnek találta az elkövetőket, a nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt Kárpátalja megyei vezetőit – adta hírül csütörtökön megjelent számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!