Kína új turisztikai törekvéseinek is részesei lehetünk 

A Kína és Közép-Kelet-Európa közötti turisztikai együttműködés is aktív résztvevője kíván lenni a kínai „Egy Övezet, Egy Út” külgazdasági stratégiának – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kínát, valamint 16 közép- és kelet-európai országot tömörítő szervezet második magas szintű találkozója után. A csatlakozási szándéknyilatkozatot a Bledi Stratégiai Fórumot követően írták alá.
Közép-Kelet-Európa összehangoltan készül a kínai turisták fogadására

Közép-Kelet-Európa összehangoltan készül a kínai turisták fogadására 

A Budapesten működő Kína-Kelet-Közép-Európa Turisztikai Regionális Koordinációs Központ képviseletében dr. Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese tartott előadást Belgrádban a Kína-KKE országok kormányfői találkozóján, december 16-án. A 2014-es együttműködés mérföldköve az első közös kiállítási megjelenés volt novemberben a CITM – China International Travel Mart elnevezésű turisztikai vásáron, Sanghajban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!