Teljes hajózár a Duna-ágon

Az év egyik legkülönlegesebb és egyben legpihentetőbb tömegsporteseményét rendezik meg július 5-én a szentendrei Postás Strand és a budakalászi Ebihal Büfé között.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Magyar Nyíltvízi Úszóbajnokság (Open Water Tournament, OWT) évek óta lehetőséget kínál az amatőr és profi úszóknak arra, hogy az egyik legizgalmasabb nyíltvízi terepen, a Dunában próbálhassák ki magukat és úszva ismerjék meg az országot. 

A 600 fős rendezvény biztosítása különleges erőfeszítéseket igényel:

a hatóságok teljes hajózárat rendelnek el a Duna ezen szakaszára reggel kilenc óra és dél között.

Emellett az úszókra 7 hajó 30 fős mentőszolgálata vigyáz, a helyszínen lesznek a Pest-Megyei Kutató-Mentő Szolgálat (PMKMSZ) tagjai, valamint a Dunai Vízirendészet közel két tucat vízi járműve is. Az indulók egyesével rajtolnak majd, ezáltal elkerülhető a tömeg kialakulása szárazföldön és vízen egyaránt.


Fotó: OWT

„Az 5,29 kilométeres táv a kezdők számára sem okozhat nehézséget. A 4-5 km/h sodrás gondoskodik arról, hogy a résztvevőknek még csak tempózniuk se nagyon kelljen: elég felfeküdni a vízre, gyönyörködni a Szentendrei-sziget, vagy éppen a Lupa-sziget partvidékében. Egy óra alatt erőlködés nélkül is célba ér az ember. A profik természetesen versenyezhetnek az órával is. Huszonkét fokos kellemes vízhőmérséklettel számolunk. A regisztráció idén is a PMKMSZ munkáját és a verseny megvalósítását támogatja” - mondta el Mezős Balázs főszervező, az OWT alapítója.


Fotó: OWT

A Duna-átúszás után augusztus 15-én a Gyékényesi Kotró-tónál folytatódik az idei OWT. A két versenyre már lehet nevezni.

Augusztus 29-én pedig jön a várva várt, 2026-ban újra feléledő legendás budapesti esemény: a Generali OWT Duna-átúszás: a belvárosi panoráma olyan élményt ad, amit egyszer mindenkinek át kell élnie.


Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.