Ezért ilyen magas a pályakezdők bérigénye

Ezért ilyen magas a pályakezdők bérigénye 

A 16 és 30 év közötti korosztály 79 százaléka tart attól, hogy nem fogja tudni megvalósítani az álmait pénzügyi szempontból - derült ki az OTP Bank kutatásából, amelyet a junior célcsoport szokásairól, attitűdjéről készítettek.

Három és félszer annyi a megtakarításunk, mint 2002-ben 

Az MTI grafikonján a magyarországi háztartások nettó pénzügyi vagyonának alakulása figyelhető meg 2002-től napjainkig.
Rezsire és élelmiszerre megy el a bérünk kétharmada

Rezsire és élelmiszerre megy el a bérünk kétharmada 

Az aktív magyar felnőtt jövedelmének kétharmadát rezsire és mindennapi kiadásokra költi, így megtakarítani csak kevesen tudnak és átlagosan ez a jövedelem alig 4 százalékát éri el, derült ki az egyik biztosító felméréséből.

Többet spóroltak meg tavaly a szlovákok 

Éves szinten 5,6 százalékkal nőtt tavaly a lakossági bankbetétek összege Szlovákiában - derült ki a Postová Banka elemzéséből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI pozsonyi irodájához.

Százmilliós megtakarítás a BKV-nál 

A Fővárosi Közgyűlés által 2010. október 27-én elfogadott bérpolitikai irányelvek alapján a fővárosi közszolgáltató cégeknél korábban megkötött munkaszerződéseknél, mindkét fél beleegyezése esetén, bércsökkentésre kerülhet sor - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Fővárosi Önkormányzat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!