Sikeresen szerepeltünk a Bocuse d’Or döntőn

Sikeresen szerepeltünk a Bocuse d’Or döntőn 

Norvégia, Ørjan Johannessen nyerte a rangos Bocuse d’Or szakácsverseny döntőjét, az USA ezüst, Svédország bronz szoborral térhetett haza. A 24 nemzet, a világ legjobb szakácsai között Molnár Gábor és csapata a 13. helyen végzett; az európai mezőnyt nézve a legjobb tízben voltak, hasonlóan a Stockholmban elért eredményhez, és megelőztek olyan rutinos versenyzőket, mint Kanada. A legjobb plakátért járó különdíjat Magyarország kapta, közel kétezer szurkoló támogatta voksával Molnár Gábort. „A csapat sikeres szereplése egy újabb mérföldkő, ismét hazai séf bizonyította a kivételes nemzetközi mezőnyben, hogy Magyarországot ideje felrajzolni a világ gasztronómiai térképére” – mondta Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or Akadémia elnöke, aki a zsűriben pontozott.

Elstartolt a magyar csapat a Bocuse d’Or szakácsversenyen 

A Bocuse d’Or szakácsverseny második napján, reggel 9:30-kor startolt Molnár Gábor és a magyar csapat Lyonban. A drukkerek bíztatásától hangos arénában 5 óra 35 perc áll rendelkezésükre a hús- és halétel elkészítésére. Molnár Gábor több hónapos felkészülés után vágott neki, hogy bizonyítson a 24 induló nemzet séfjei között. Az első napra sorsolt séfek már túl vannak a versenyen, a mai mezőnyben ott a legutóbbi ezüst- és bronzérmes gasztronómiai nagyhatalom, Dánia és Japán, de a 2011-ben dobogós Svédország és Norvégia is.

Főszerepben a gyöngytyúk 

A magyar gasztronómiában is régóta ismert gyöngytyúk a világ legrangosabb szakácsversenyének, az idei Bocuse d’Or húsételének fő témája. A kezdetben díszmadárként tartott baromfi a hosszú évek alatt igen kedvelt szárnyas étellé vált, húsa kiváló és nagyon egészséges. A magyar csapatnak holnap 15:05-kor percre pontosan kell tálalnia a gyöngytyúkot Lyonban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!