Bezárt a Dubaj Expo, okosváros épül a helyén

Bezárt a Dubaj Expo, okosváros épül a helyén 

A 15 percesnek is hívott városban mindent el lehet majd érni gyalog vagy kerékpárral 15 percen belül, az ide költöző cégeket pedig 5g és a legmodernebb IoT technológiai megoldások várják.
Okosváros épül egy bezárt repülőtér helyén Athénban

Okosváros épül egy bezárt repülőtér helyén Athénban 

Európa legnagyobb városrehabilitációs projektjét hozzák létre Görögországban, egy bezárt athéni nemzetközi repülőtér területén.  
Szaúd-Arábia okosvárossá teszi Medinát

Szaúd-Arábia okosvárossá teszi Medinát 

Helyi és külföldi tech-cégek vezetői és az üzleti világ képviselői gyűltek össze a szaúd-arábiai Medinában a héten rendezett, okosvárosokról szóló konferencián, ahol az iszlám egyik szent helyének számító Medina okosvárossá tétele volt kiemelt téma - jelentette csütörtökön az Arabnews című szaúdi hírportál.
Nyitva a Planet Budapest 2021

Nyitva a Planet Budapest 2021 

Az expón a legkisebb startupoktól a legnagyobb vállalatokig mutatják be, hogy az agrárium, a hulladékgazdálkodás vagy az okosvárosok, az energia, és a közlekedés területén milyen előre lepések történtek Közép-Európában.
Elkezdődött a Planet Budapest 2021

Már csak június végéig közlekednek az önvezető buszok a bécsi okosvárosban

Már csak június végéig közlekednek az önvezető buszok a bécsi okosvárosban 

Két év után befejeződik a bécsi „okosvárosban“, Aspern Seestadtban a menetrend szerint közlekedő önvezető buszokkal indított kísérleti projekt. A városrészben cirkáló autonóm járművekre még 2021. június 23-ig lehet felszállni. A buszozás mindenki számára ingyenes, igaz, a koronavírus miatt korlátozásokkal kell számolniuk az utasoknak. Ausztriában továbbra is intenzív kutatások folynak a jövőt jelentő önvezető járművek témájában.
Idén is Bécs a legokosabb város

Idén is Bécs a legokosabb város 

Nem elég a jó smart city stratégia, azt végre is kell hajtani – vonja le a következtetést legfrissebb tanulmányában a Roland Berger nemzetközi tanácsadó cég, amely ismét összeállította a világ városainak smart city rangsorát. Az első helyen újra Bécs végzett, az osztrák fővárost London és a kanadai St. Albert követi.
Budapest okos város jövőképe

Budapest okos város jövőképe 

A kormány kiemelten kezeli az okosváros-fejlesztéseket, hogy Magyarország nyertese legyen a globális folyamatoknak - mondta Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára kedden egy budapesti konferencián.

Hamarosan még okosabb lehet Budapest 

A Budapest 2030 hosszútávú városfejlesztési koncepció markáns vonulatának szánt, most készülő tervezet sok ponton kapcsolódik a Budapest 2024 olimpiai pályázat elképzeléseihez.

Az okosvárosok választ adhatnak a jövő kihívásaira 

Az intelligens rendszerekkel működtetett metropoliszok a jelenleginél fenntarthatóbb és élhetőbb alternatívát kínálnak a városlakók számára.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!