734 milliós fejlesztés Őriszentpéteren

734 milliós fejlesztés Őriszentpéteren 

Az Őrségi Nemzeti Park fogadóépületének és a látogatóközpontjának építése 2017-ben kezdődött meg, mindkét épületben közösségi- és kiállítóterek létesültek, amelyek lehetővé teszik például azt is, hogy ne csupán látogatókat fogadjanak, de akár Natura 2000 szemináriumokat is tartsanak. A több mint 734 millió forint értékű fejlesztés elsősorban az Őrség és a hozzá tartozó Natura 2000-es területek étékeinek bemutatását szolgálja.

Őrségi termékek boltja és bemutatótér is lesz az épülő látogatóközpontban 

Lerakták az őriszentpéteri Natura 2000 Látogatóközpont alapkövét pénteken. A 800 négyzetméter alapterületű épületegyüttes, amely a tervek szerint 2018 tavaszára készül el, a tájegység természeti értékeinek bemutatását szolgálja, de új otthonra talál benne az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság is. 

Green Exercise-projekt: az aktív turizmust fejlesztik az Őrségben 

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság vezette konzorcium egymillió euró értékű fejlesztési forrást használ fel kilenc zöld park és egy szálláshely létrehozása mellett a szlovén-magyar határtérség ökoturisztikai szolgáltatásainak komplex fejlesztésére.

Geotúra, sasles és transzbükki átkelés is vár ránk ezen a télen 

A téli időszakban nemzeti parkjaink egészen más arcukat mutatják felénk. Akik a friss időben csatlakoznak az erdei túrákhoz, megismerhetik a természet igazi csendjét, a téli erdő varázsát. A Magyar Nemzeti Parkok listát készített a téli túrákról.

Félmilliárdos fejlesztés az Őrségben 

Korszerű, gazdasági és természetvédelmi szempontból is jövőbe mutató fejlesztésnek nevezte az őriszentpéteri majorság bővítését V. Németh Zsolt. A Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a Széll Kálmán major átadó és névadó ünnepségén úgy fogalmazott: a beruházás összhangban áll azzal a kormányzati törekvéssel, hogy a 2014-2020-as időszakban kiemelt szerep jusson az olyan munkaigényes ágazatoknak, mint a feldolgozóipar, a kertészet és az állattenyésztés.

Mire megy el az Őrségi Nemzeti Park majd' 200 milliója? 

Melyet az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programjából kapott. Turizmus Online-nak küldött közleményükből kiderül.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!