Megújul két gótikus templom 

Vidékfejlesztési támogatással felújítják Tolna megye két gótikus eredetű templomát, a falukép javítását szolgáló programból további három templomépületen végeznek rekonstrukciót.
Jó hír a bicikliseknek

Jó hír a bicikliseknek 

Közel harminc kilométer kerékpárutat építhetnek, illetve jelölhetnek ki Tolna megyei önkormányzatok a Terület- és településfejlesztési operatív program 1,9 milliárd forintos támogatásával.

Domboriban tíz éve nem volt ekkora turistaforgalom 

A tavalyinál élénkebb forgalmat tapasztalnak Tolna megye jelentős üdülőhelyei, júliusban megteltek a szabad vizű strandok, szállások és a nagyobb fürdők is.

Vajon kedvez az év második fele a Tolna megyei termálfürdőknek? 

A Tolna megyei termálfürdők a tavalyinál nagyobb, de legalább azt elérő forgalomra számítanak az idén. A fürdők közül három felújítva várja a vendégeket, amelyre az elmúlt években együttesen mintegy hárommilliárd forintot fordítottak.
Nem mindenhol volt erős az idegenforgalmi szezon kezdete

Nem mindenhol volt erős az idegenforgalmi szezon kezdete 

A tavalyihoz képest gyengébben indult az idegenforgalmi szezon Tolna megye keresett üdülőhelyein, a Fadd-dombori gyermektáborokban ugyanakkor idén is nagy a forgalom.

3D-s katonai radarral teljes a magyar légtérellenőrzés 

A medinai radarállomás teljessé teszi Magyarország légtérellenőrző képességét, amely a nemzet és a NATO-országok közös védelmét szolgálja - mondta a honvédelmi miniszter a 3D-s radartorony átadásán kedden a Tolna megyei Medinán.

A turizmust is fejlesztenék Tolnában 

A kutatás-fejlesztés (K+F), a piacképes feldolgozóipar és a turizmus erősítése a Tolna megyei fejlesztési koncepció három stratégiai célja a 2014-2020-as időszakban, a koncepciót szerdán gazdaságfejlesztési konzultáción ismertették Szekszárdon.

15 problémás fürdő Tolnában 

A Tolna megyei fürdőknek csak egyötöde tartotta be maradéktalanul a közegészségügyi előírásokat, a gyógyvizes medencék vize bakteriológiai szempontból is problémás volt a nyári fürdőszezonban - közölte a Tolna megyei tiszti főorvos kedden az MTI-vel.
Lovasturisták költöznek az egykori Bezerédj-kastélyba

Lovasturisták költöznek az egykori Bezerédj-kastélyba 

A kastélyokban igen gazdag Tolna megye új, minőségi szálláshellyel bővült a közelmúltban. A hétvégén ünnepélyes keretek között megnyitott a Szekszárdtól 20 kilométerre fekvő Szedresen az egykori Bezerédj-Fiáth-kastély két épületében a Lovas Udvarház.

Nőtt Tolna megye turisztikai bevétele 

Kismértékben emelkedett a turizmusból származó szállásdíj bevétel Tolna megyében a KSH legutóbbi felmérése szerint.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!