Egyre több a népkonyha 

Az emelkedő támogatásoknak köszönhetően sok helyütt már a hét végén is meleg ételhez juthatnak a rászorulók. Országos szinten 1300 szolgáltató biztosít szociális étkeztetést a rászorulóknak és működik 60 népkonyha is. Elsősorban kisnyugdíjasok, munkanélküliek és hátrányos helyzetűek vehetik igénybe az ingyenes vagy kedvezményes, napi egyszeri meleg ételt. Így vagy úgy, aki rászorul, ételhez juthat télvíz idején is. Talán ez a legfontosabb.

21 balatoni strandon nyújtanak elsősegélyt 

Az idén hatodik alkalommal, de először tisztán a szponzorok támogatásával kezdi meg működését pénteken a Magyar Vöröskereszt balatoni elsősegélynyújtó szolgálata, amelyben önkéntes fiatalok 13 tóparti település 21 strandján segítenek a bajbajutottakon augusztus 20-ig - hangzott el csütörtökön a szervezet balatonlellei szezonnyitó rendezvényén.
Másfélmillió forintot bicikliztek össze

Másfélmillió forintot bicikliztek össze 

Az Accor szállodalánc négy magyarországi munkatársa közel másfélmillió forintot gyűjtött össze az Accor Rayon Bleu kerékpárversenyen való részvétellel. Az adományt a Vöröskereszt budapesti szervezete kapta.

Napszúrás, rovarcsípés, horzsolás 

Idén közel 4000 alkalommal volt szükség a vöröskeresztes elsősegélynyújtók segítségére a Balaton partján, július 1. és augusztus 21. között.
Mentő segway; az milyen?

Mentő segway; az milyen? 

Bécsben megtudja, ahol a Vöröskereszt mentőorvosai mostantól segway-jel is tolják, vagy mi. De kérjük, ne azért tudja meg, mert betört fejjel a Ring közepén fekszik.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!