Új nemzeti légitársaságot hoz létre Málta

Új nemzeti légitársaságot hoz létre Málta 

A létrehozandó nemzeti légitársaság nevéről egyelőre nem tudni konkrétumot.
Komoly leépítésre készül az Air Malta

Komoly leépítésre készül az Air Malta 

Munkavállalói több mint felének elküldésére készül az Air Malta a következő hónapokban, a légitársaság állami segítségre és jelentős átszervezésre szorul annak érdekében, hogy pénzügyileg fenntartható maradjon - írja az AIRportal.hu.
A Ryanair már Málta első számú légitársasága (is)

A Ryanair már Málta első számú légitársasága (is) 

Megállapodást kötött az Air Malta és a Ryanair arról, hogy az ír fapados a másik szigetország légitársaságának néhány útvonalát saját portálján is értékesíti - közölt kedden a Ryanair.

Felfüggeszti budapesti járatait az Air Malta 

Mégsem repül Budapestre az Air Malta idén nyáron, a tervekkel ellentétben a légitársaság leállítja fővárosunkba irányuló járatait.

Újabb állomás az Etihad Airways európai bevásárlókörútján 

A Times of Malta értesülései szerint az Etihad Airways jelentős mértékben vásárolná be magát az Air Malta-ba.
Máltai fam trip: élmények turistaszemmel

Máltai fam trip: élmények turistaszemmel 

Ötnapos tanulmányutat szervezett utazási irodák részére a Máltai Idegenforgalmi Hivatal és az Air Malta légitársaság. A 20 fős csapat garantáltan közelebb került a desztinációhoz, köszönhetően az izgalmas programnak és a kiváló szervezésnek.

Air Malta: új vezérképviselet, heti két járat Pestről 

Az Air Malta magyarországi vezérképviseletét 2015. január 1-től a Tensi Aviation Kft látja el. Az Air Malta 2015. március 30-tól a nyári szezonban ismét elindítja menetrendszerinti járatait Budapest és Málta útvonalon hetente 2 alkalommal. 

Változik az Air Malta fedélzeti kiszolgálása 

Az Air Malta és fedélzeti ellátója, a SkyGourmet megállapodott, hogy jelentős változásokat vezetnek be a légitársaság légi kiszolgálásában 2015. január 1-jétől.

Az Air Malta is megkapta az új működési engedélyt 

A légitársaság eleget tett a legújabb európai szabályozásoknak.
Új Country Manager a Globairnél

Új Country Manager a Globairnél 

A GLOBAIR Hungary Kft. új Country Managert nevezett ki Cahana János személyében. Cahana augusztus 11-től átvette az Air Malta és a Cathay Pacific légitársaságok Sales Manager feladatkörét is a leköszönő Lehotai Zsófiától.

Személyi változás az Air Malta képviseletén 

Lehotai Zsófi távozik.

Interaktív bemutatóval ünnepli az Air Malta a negyvenedik évfordulóját 

Interaktív bemutatóval ünnepli az Air Malta 40. évfordulóját. Erre az alkalomra külön honlappal készültek, ami a légitársaság négy évtizedes történetét mutatja be.

Retro Air Malta 

Felszállt az Air Malta első, kereskedelmi játatot is teljesítő, múltidéző festésű gépe.

Velencébe is repül az Air Malta 

Heti három járat indul a sziget és Veneto tartomány székhelye között.

Szerelem a fedélzeten 

Az Air Malta járatán a kapitány szív alakú repülési útvonallal kérte meg a személyzet egy tagjának kezét. Ezután újabb lánykérés következett a Valentin napi Love Plane-en!

Air Malta: áprilistól heti két budapesti járat 

A heti két járattal akár hosszú hétvégézhetünk is a csöpp szigetország milliónyi csodája közt.

Ilyen a máltai karácsony az Air Malta szerint 

Vibráló karácsonyi vásár helyi népzenével fűszerezve, ünnepi finomságok és számtalan gyertya színesíti az Air Malta legújabb szpotját.

Új vezető az Air Malta élén 

Louis Giordimainát nevezte ki a légitársaság ügyvezető igazgatójává az Air Malta irányító testülete 2014. január elsejével. A szakember Peter Daviest váltja a poszton. 

Repülő cápák 

Különleges szállítmány volt csütörtökön az Air Malta KM 103-as számú, Londonból Máltára közlekedő járatának. 

Különleges videó az Air Malta-tól 

Új, különleges filmet publikált Youtube csatornáján az Air Malta, amelyben mécsesekkel borították be a Gnejna-öbölt. 

Air Malta: járatnyitás Algírba 

Június 17-től új menetrend szerinti járatot indít az Air Malta Algéria fővárosába, Algírba. 

Több mint 50 ezer lájk az Air Maltának 

Több mint 50 ezer lájkot gyűjtött be az Air Malta Facebookos rajongói oldala, amellyel a légitársaság a top 5 legkedveltebb máltai oldal közé került a közösségi oldalon, közölte a légitársaság a SocialBakers közösségi médiákat elemző cég adatai alapján. 

Az IATA irányítótestületébe választották az Air Malta-vezért 

Az Air Malta ügyvezető igazgatóját, Peter Daviest irányítótestületi tagjává választotta a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) áprilisban.  

Lefaragja veszteségeit idén az Air Malta 

Várhatóan erőteljesen csökkenti veszteségeit az Air Malta az idei évben átalakítási programjának köszönhetően.

Magyar dizájn (is) az Air Malta új arculata 

Ritka pillanat, ha az embert olyan mértékben engedik egy be egy repülő aurájába, hogy a hasa alján lévő feliratot olvashatja. Mi megtettük pénteken, amikor a Air Malta flottájának új festését vettük górcső alá. A 2012 júliusában a világ elé tárt dizájnnal máltai gép másodjára járt a Ferihegyen.

Két járat Máltára szilveszterkor 

Idén két charterjárat indul Máltára szilveszterkor.

Új egyenruhában az Air Malta stewardessek 

Júniusban már a megújult formaruhát viselő légi utaskísérőkkel találkozhatnak azok, akik az Air Maltával repülnek. 

Személyi változások és pontosítások a Globairnél 

Több személyi változás is történt a Globair Hungary Kft-nél az elmúlt hónapokban, a cég kollégái jelenleg az alábbi területekért felelnek:

Személycsere a Hertznél 

2010. október 01-től a Hertz International értékesítési és marketing feladatait Lehotai Zsófia veszi át.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!